Létrehozva: 2020.03.11.

Négy éve segít a fogyatékkal élőkön Kárász Róbert

Kárász Róbert soha ilyen könnyen nem szervezett még egyetlen eseményt sem, mint ezt a születésnapot. Első szóra mondtak igent a legnagyobb hazai sztárok.

Kárász Róbert éppen négy éve nyitotta meg alapítványával a budapesti Premier Kultcafét, ahol az alkalmazottak egytől egyig fogyatékkal élők.

Fotó: Keller Mátyás

A műsorvezető úgy gondolta, hogy a jeles napon különleges meglepetésben részesíti mind a betérő vendégeket, mind pedig a vele dolgozó fiatalokat és sztárokat kért meg arra, hogy egy-egy órára álljanak be a pult mögé.

„Fantasztikusan sikerült ez a nap, de ezt tudtam előre, hiszen 2012 óta minket elkényeztetnek a hazai és egyébként a nemzetközi hírességek is. Elég ha csak arra gondolunk, hogy hányan ajánlották fel macijukat a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány árveréseire. Idén egy hagyományteremtő eseményt szervezetem és be kell valljam soha ilyen könnyen még nem találtam sztárokat, akik részt vettek benne. Gyakorlatilag mindenki első szóra igent mondott és ezzel hatalmas örömet szereztek a velünk dolgozó fogyatékkal élő embereknek. Ők az utóbbi három hétben folyamatosan kérdezgették, hogy kik jönnek el és, hogy biztosan itt lesznek-e”

- mondta lapunknak Kárász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai