Létrehozva: 2020.03.24.

Karantén videó – otthon forgatott klipet új dalához az Irie Maffia és a Follow The Flow

Az idén 15 éves Irie Maffia egy új lemezzel ünnepli jubileumát. A zenekar tavaly ősszel kicsit elvonult a nyilvánosság elől, hiszen Sena és Busa Pista is új családtagot üdvözölhetett. De nem ültek sokáig a babérjaikon, és egy új anyagon kezdtek dolgozni – ennek az előfutára a B-oldal, amelyhez a koronavírus miatt kialakult helyzetben otthon forgattak videót. Spoiler alert: több cuki kisgyermek és cica is látható a videóban!

Az Irie Maffia 15. lemez rengeteg érdekes közreműködőt vonultat fel. Az első, Everlasting Love című kislemezdalban például a jamaikai reggae sztár, Michael Rose hallható, aki nem mellesleg egy Grammy-díjas előadó.

Most pedig egy igazán ütős együttműködésen a sor. Megérkezett a B-oldal, amit napjaink egyik legismertebb hazai csapatával, a Follow The Flow-val közösen jegyeznek. Hangulatában is tökéletesen ötvöződik a két zenekar stílusa, vagyis a ska/reggae keveredik a popzenével, és mindez rapbetétekkel megtoldva egy egészen különleges egyveleget alkot.

“A dal egyfajta köszönetnyilvánítás azok felé, akik eddigi életünk során mellettünk voltak és remélhetőleg mellettünk is maradnak majd.’’ – fűzték hozzá a fiúk az új dal szövegéhez.

A klip érdekessége még, hogy a kialakult sajnálatos helyzet miatt az eredetileg tervezett nagyszabású képi anyag forgatását le kellett mondani, így a videóban látható felvételeket a két csapat otthon, saját kezűleg készítette. A végeredmény tehát egy igencsak személyes kisfilm lett, ami a zenészek mindennapjaiba enged betekintést, ezzel is demonstrálva azt, hogy az élet nem áll meg feltétlenül attól, hogy otthon kell maradnunk. Maradjatok ti is otthon!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot