Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.16.

Balin vészeli át a koronavírus-járványt Kandász Andrea

A műsorvezető azóta vágyott vissza Ázsiába, hogy tavaly hazatért az Ázsia Expressz 2 forgatásáról. Most családjával tért vissza.

Kandász Andrea és családja még éppen időben vettek búcsút Európától, hiszen néhány nappal a szigorú intézkedések előtt útilaput kötöttek a talpukra és elutaztak Bali szigetére, ahol semmilyen pánikhangulatot nem tapasztaltak. Annak ellenére sem, hogy március 11-éig már 27 megerősített esetet regisztráltak, igaz ez az adat egész Indonéziára vonatkozik. Andi ennek ellenére pozitívan gondolkodik és remekül érzi magát a 30 fok feletti kánikulában.

Fotó: Facebook

„Mintha egy keleti mese díszletébe csöppennél. És nem azért tűnik így, mert a déli 50 foktól hőgutát kaptunk Lolával (mondjuk, a legjobb időpontot találtuk, látszik, hogy Feri még nincs velünk. Ő biztosan azt mondta volna, hogy a naplementére menjünk...), hanem, mert akár egy igazgyöngy a kagylóban, úgy fénylik ki az óceánból a Tanah-Lot templomcsodás szigete, amelyet folyamatosan saját kénye-kedve szerint alakít az óceán”

- írta közösségi oldalán a #Sztármamik, #Kandászmamik műsorvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot