Létrehozva: 2020.08.11.

Kálloy Molnár Péter: Nem lettem konyhatündér

A színész bár kitartóan és nem is rosszul főzött a MasterChef VIP 2-ben, mégsem vette át otthon a konyhában a hatalmat.

Tagadhatatlan, hogy az egyik legszórakoztatóbb karakter távozott múlt hét pénteken a MasterChef VIP 2 konyhájából, amikor Kálloy Molnár Pétert küldték haza a séfek. A színész nem csak a humorát vitte bele a főzésbe, de szívvel-lélekkel küzdött, holott tudta, esélye sincs az igazi gasztro nagyágyuk között. Péter a forgatások óta nem fogott fakanalat és ez már így is marad.

„Jó kis kihívás volt és köszönöm is a TV2-nek, hogy kipróbálhattam magam a konyhában, de azt hiszem, az kiderült, hogy mindenki jobban jár, ha én a tányér másik oldalán maradok”- kezdte nevetve a színész. „Bevallom, magamat is sikerült meglepnem azzal, hogy egy teljes héten át versenyben maradtam, de itt volt az ideje, hogy a nézők azokra fókuszáljanak, akik igazán értenek a konyhaművészetekhez”- mondta Kálloy, aki a látszat ellenére sincs teljesen elveszve a konyhában.

„Kiválóan melegítek bármilyen ételt, mondhatni, abban verhetetlen vagyok! De a viccet félretéve, nem jövök zavarba, ha a gyerek felkiált, hogy éhes. Azért össze tudok dobni alap dolgokat és a virslisalátám egyenesen verhetetlen… Viszont komolyabb főzésekre a jövőben sem vállalkozom. Egyszerűen a konyha nem az én terepem. Amíg összeraknék valami igazán bonyolult ételt, annyi idő alatt megírok két dalt, vagy három verset és azt hiszem ez utóbbival jobban járunk”- mondta a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője