Létrehozva: 2021.03.05.

Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái (X)

Orsovai Reni és Freddie nemcsak műsorvezetőként, de versenyzőként is álltak már a közmédia dalválasztó show-jának színpadán, pontosan tudják, milyen izgalmakkal jár egy ilyen megmérettetés. Éppen ezért igyekeznek legjobb tudásuk szerint segíteni A Dal 2021-ben résztvevő előadókat.

Szerző RIPOST

A dalverseny házigazdái a Petőfi Rádió Minek nevezzelek? című műsorában meséltek Boros Csabának a kulisszák mögött zajló munkáról.

Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie 2016 óta részese A Dalnak és számos szerepben láthattuk már a műsorban: versenyzőként, tudósítóként és műsorvezetőként is. A Dal 2021 házigazdájaként azt vallja, hogy az embernek mindenképpen szüksége van az érzékenységére, hiszen minden művész, minden ember más.

„Próbálom úgy megszólítani a versenyzőket, ahogy az nekik jólesik, olyan dolgokat mondok, amivel segítem, megnyugtatom őket. Nagyon sok minden történik a kulisszák mögött, rengeteget várnak az előadók, amíg eljutunk az élő adásig. Mindig felhívom a figyelmüket rá, hogy bármi történik körülöttük, a fókuszt akkor is a színpadon töltött három percen tartsák. Nekik az a dolguk, hogy abból a rövid időből a legtöbbet hozzák ki” – mondta Freddie, aki hozzátette, hogy ez egyáltalán nem egyszerű feladat.

Orsovai Reni és Freddie, A Dal 2021 műsorvezetői
Fotókredit: Kaszner Nikolett/MTVA

„A koncertező zenekarokkal szoktuk beszélni, hogy itt nincs lehetőség a közönség bemelegítésére, hogy az első három dalban megalapozzuk a hangulatot, aztán szépen megérik az egész a végén egy csúcspontban, majd elköszönünk. Ez egy teljesen más közeg. Mindig elmondom: senki nem veheti el ezt a három percet, de vissza sem fogja adni. Egyébként azt veszem észre, jólesik nekik, hogy törődünk velük. Házigazdaként ezt felelősségemnek is érzem” – fogalmazott.

Freddie műsorvezetőtársa, Orsovai Reni elárulta, nagyon boldog, hogy újra részese lehet a dalválasztó show-nak. Ezúttal azonban nem versenyzőként, hanem A Dal 2021 háziasszonyának a szerepében kell helyt állnia.

„Rendkívül pörgős az élő adás, egyik helyszínről rohanunk át a másikra, aztán vissza. Izgalmas kihívás minden szombat este, kifejezetten élvezem” – árulta el Reni, aki bevallása szerint folyamatosan figyel a versenyzőkre.

„Ha tehetem, hátramegyek hozzájuk a színfalak mögé és próbálom megnyugtatni őket, hogy ne aggódjanak, minden rendben lesz. Tudom milyen feszültség van színpadra lépés előtt az emberben, hiszen tavaly én is ugyanezt éltem át” – tette hozzá.

A Dal 2021 nyertese a 10 millió forintos pénzjutalom mellett lemezfelvétel és videoklip készítésére kap lehetőséget, továbbá átveheti a Petőfi Zenei Díj „év dala” elismerését. A zsűri pontjai alapján legjobb négy közé kerülő másik három produkció 5-5 millió forinttal építheti tovább zenei karrierjét. A további négy döntős versenyző pedig 1-1 millió forint díjazásban részesül.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán!

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai