Létrehozva: 2020.12.24.

Jordán Tamás: 101 éves édesanyánkra vigyáz az egész család

Jordán Tamás idén párjával, kettesben tölti a szentestét, ami bár bizonyosan meghitt lesz, jóval csendesebb is, mint a korábbi években.

Jordán Tamás számára bizonyosan furcsa lesz, hogy ma este mindössze ketten ülnek majd le az ünnepi asztalhoz, hogy elköltsék a karácsonyi vacsorát. Idén Saci néni körül sem szaladgál majd az „aprónép”, hiszen a koronavírus-világjárvány miatt nem gyűlnek össze a testvérek, unokák, dédunokák, hogy együtt ünnepeljék Jézus születését. Persze nem is tehetnék meg, hiszen a „szűk” családi létszám is meghaladja az 50 főt, és ennyi ember a szabályok okán sem tartózkodhat egy légtérben még szenteste sem. De a família akkor sem lenne ma együtt, ha lehetőségük lenne rá, hiszen mindannyian óvni szeretnék a legidősebb családtag egészségét. A legendás színész édesanyja 101 éves, így rá nézve fokozott veszélyt jelenthet a koronavírus.

Fotó: Szabad Föld

„Idén rendhagyó karácsonyunk lesz a kedvesemmel, hiszen otthon, kettecskén ünnepeljük majd Krisztus születését. A korábbi években erre nem volt példa, hiszen igencsak népes a családunk. Ha mindannyian összegyűltünk, ötvenöten ültük körül a karácsonyfát, amit rendre édesanyámnál állítottunk fel, aki az egyik testvéremmel és családjával él. Ünnepekkor mindig nagy volt nálunk a zsivaj, hiszen sok unokája és dédunokája van a százegy éves anyukánknak” – kezdte lapunknak a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatója, aki természetesen, ha csak pár percre is, de meglátogatja Saci nénit az ünnepen.

Jordán Tamás és édesanyja, Saci néni

„Öten vagyunk testvérek, így természetesen mi négyen, akik nem lakunk az édesanyánkkal, meglátogatjuk őt valamikor délután. Nem maradunk sokáig és persze maszkot hordunk majd és ügyelünk a távolságra is, mert nagyon szeretnénk, ha anyut elkerülné ez a fránya vírus és jövőre újra együtt lehetne az egész család. Persze fáj a szívünk, hogy most nem ölelhetjük meg őt, de az egészsége mindennél fontosabb” – mondta a Ripost-nak a színész, aki azt is elárulta, hogy a 101 éves asszony máig a család motorja. Szép kora ellenére kiváló szellemi és fizikai állapotban van.

„Édesanyánk egy hihetetlenül erős asszony, aki bátran letagadhatna akár évtizedeket is a korából. Persze már nehezebben jár, de egy járókeret segítségével még kiválóan ellátja magát. Most a vírus miatt csak a lakásban sétálgat, de nem hagyja el magát. A testvérem viseli gondját és van mellette egy segítő is. Szellemileg pedig tökéletesen rendben van. Tisztában van a világ dolgaival és nagyon érdeklődő is” – tette hozzá Jordán Tamás.

Jordán Tamás és kedvese (Fotó: Vas Népe)

32 éve találkozott először szerelmével Jordán Tamásra két és fél évvel ezelőtt talált rá a szerelem a nála jóval fiatalabb Faragó Zsuzsa személyében, de valójában nem ekkor találkoztak először. A csinos nő ugyanis több mint három évtizeddel ezelőtt, 1988-ban már beszélgetett a színésszel, aki emlékezett is az akkor még alig felnőtt lányra. Zsuzsa a kaposvári színházban vendégszerepelt. Jordán bevásárolni ment, akkor botlott bele az akkor még 19 éves lányba. Az irodalomról, József Attiláról és a színházról beszélgettek, teljesen ártatlanul. Aztán Zsuzsa 33 évvel később hazatért Amerikából és színházi vállalkozásában kért segítséget Jordántól. Ekkor folytatódott az ő történetük…

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai