Létrehozva: 2019.11.29.

Magánrepülővel szökött meg a forgatásról a világsztár

A 86 éves szupersztár erőnléte még ma is azokat az éveket idézi, amikor pályája csúcsán egymást érték az akcióhős szerepei.

Igazi rosszcsont volt gyermekkorában Jean-Paul Belmondo, aki hatévesen bohóc akart lenni. Mivel tanulni nem szeretett, inkább Párizs játszóterein töltötte idejének nagy részét. Ablakpárkányokon egyensúlyozott, háztetőről háztetőre ugrált, vagy néha emeletekről lelógó csupasz kábelen lendült át egyik épületről a másikra. Imádott focizni és bokszolni.

„Örömömet leltem abban, hogy jól elcsépeltük egymást. Nemcsak az utcán, de az iskolában is állandóan verekedtem. Édesapám, aki szobrászművész volt, rengeteget szégyenkezett miattam”

- mesélt a kezdetekről a francia színész, aki a csínytevésekből felnőtt korára sem nőtt ki. A forgatásokon eldugta a rendezők székeit, hintőport szórt a ventilátorba és még a szerződéseit sem mindig tartotta be.

„Amikor A betörés című filmet forgattuk, Athénban dolgoztunk. Épp akkor volt az évszázad bokszmérkőzése, a Cassius Clay-Frazier meccs, amit a görög tévé nem közvetített. Omar Sharif és én elhatároztuk, hogy megszegjük a szerződésben előírt szabályokat. Béreltünk egy repülőt és azzal Rómába mentünk, mert a RAI közvetítette a mérkőzést. Mivel másnap reggel nyolcra már a felvételen kellett lennünk, szóba sem jöhetett, hogy engedélyt kérjünk a távolmaradásra. Senki sem tudott a római kiruccanásunkról. Másnap nyolckor pontosan a kamerák előtt voltunk”

- emlékezett nevetve Belmondo, aki a Ripost napilap pénteki számában azt is elárulta, miért imádja Magyarországot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai