Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.06.

Így búcsúzik Kóbor Jánostól a Tankcsapda

Az Omega énekese 78 éves korában örökre lehunyta szemét.

Kóbor János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, becenevén „Mecky”, az Omega énekese 78 éves korában örökre lehunyt a szemét.

Az egész zenészvilág megrendült a hír hallattán.

A Tankcsapda együttes a Facebokon búcsúzott tőle.

„Életfogytig rock and roll... Nyugodj békében, Kóbor Mecky!” – írták búcsúzóul zenésztársuknak a közös fotó mellé.

Kóbor János énekesi pályafutása szinte teljesen az Omegához kötődik, ugyanakkor az Omega-stúdióban számos lemez készítésében vett részt producerként, zenei rendezőként, hangmérnökként. Első közreműködése más produkcióban a Scorpions budapesti és kassai koncertje volt 2009-ben, ezzel Klaus Meine és Rudolf Schenker 1994-es vendégszereplését viszonozta. 2010-ben elkészítette az Omega Rhapsody albumot, amit szólóalbumként harangoztak be, de címéből is kitűnik, hogy nagyban az Omegához kapcsolódó anyagról van szó. 2011-ben élőben is bemutatták a művet. 2012-ben megjelent magyar változata is az Omega Szimfónia & Rapszódia dupla albumon, majd 2013-ban az Omega Oratórium album következett, amelyet templomi koncerteken mutattak be élőben. A bátaszéki templom tornyának felújítására ez motivációként hatott. 2014-ben Kóbor régi vágya teljesült – koncertet adhatott a rendszerváltás 25. évfordulójának tiszteletére a Hősök terén. A koncerten fellépett a Scorpions is, Kóbor együtt énekelte a Wind of Change-t Klaus Meinével. 2018-ban A Dal című műsor első válogatójának extra produkciójaként kivételesen nem az Omegával lépett fel: a Balkan Fanatikkal közösen adta elő a Régi csibészek feldolgozását. Ugyancsak kivételes alkalom volt vendégszereplése Demjén Ferenc év végi koncertjén 2019-ben: három Omega-dalt adott elő, valamint duettben a Sohase félj című Demjén-dalt. Utóbbiról készített egy saját demófelvételt is, aminek videóját az Omega Facebook-oldalán tették közzé.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője

SZTÁR

Hoppá! Összejött az Exatlon két sztárja?

SZTÁR

Mága Zoltán végre visszakapta, amit a csalók elvettek tőle

SZTÁR

Mi történt? Csobot Adél egyedül hagyta el az országot