Létrehozva: 2018.12.04.

Zokogva búcsúzott férjétől Weisz Fanni

Férje sokáig próbálta nyugtatni Weisz Fannit, de mindhiába. A siket modell zokogva búcsúzott el kedvesétõl...

Újabb félelmükkel kellett szembenézniük A legbátrabb páros versenyzőinek, a ma esti adásban ugyanis az egyik legveszélyesebb feladatra kerül sor: égő autóban ülve vízbe csapódnak és elsüllyednek a párosok női tagjai. Már a megpróbáltatás gondolata is megijesztette Weisz Fannit, akit férje próbált nyugtatni, mindhiába.

Nem lesz jó, nem tudom. Nem fogok levegőt kapni, ha bent leszek a vízben” – fakadt ki a siket szépségkirálynő, aki még hosszú perceken keresztül hezitált, belevágjon-e a feladatba, vagy feladja. Végül mégis elindult a kocsi felé, de zokogva búcsúzott férjétől, Hajmásy Pétertől.

Borzasztó érzés volt beülni az autóba, és a legrosszabb az volt, hogy teljesen egyedül éreztem magam Peti nélkül. Rettenetesen féltem – kezdte a Borsnak Fanni, aki sajnálta volna, ha meg sem próbál megfelelni a kihívásnak, de közben annyira úrrá lett rajta a pánik, hogy fizikai tünetek is jelentkeztek nála.

Mikor beültem a kocsiba, már levegőt sem kaptam, annyira izgultam. Szó szerint remegett kezem, lábam, még most is szörnyű visszagondolnom.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

metropol.hu

Dárdai fiának súlyos döntést kell meghoznia: mi lesz a magyar válogatott új sztárjával?

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle