Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.02.01.

Zokogva beszélt emberrablási ügyéről Aurelio

Aurelio ügyvédjével érkezett a stúdióba, ahol kitörtek belõle az érzelmek. A vád ugyan módosult, de így is nyolc év börtön várhat rá.

Mint ismeretes, azzal vádolják Aureliót, hogy tavaly ősszel egy bajai kocsmában társaival elrabolt egy fiatal férfit, aki korábban ellopta 180 ezer forintját. A szemtanúk szerint bántalmazták, majd az autójukba tuszkolták a fiút.

A nyomozás azóta lezárult, az ügyészség pedig letöltendő börtönt kért a hírességre, aki péntek reggel ügyvédjével érkezett a Mokka stúdiójába, ahol könnyek között beszélt kilátástalannak tűnő helyzetéről.

"Annyi történt, hogy elaludtam egy kocsmában, nyilván az alkohol hatására, és eltűnt a kabátomból, ami rajtam volt, 180 ezer forint. Én másnap vissza szerettem volna kérni a pénzemet. Semmiféle erőszakos bűncselekmény nem volt a fejemben..."

- kezdte Aurelio.

"Itt egy vidéki kocsmáról beszélünk, ahol az ott lévő emberek nem azért ültek ott, hogy józanok legyenek. Azt mondom, hogy az, ami történt , az köszönő viszonyban sincs azzal, amit a szemtanúk állítanak."

Nagyon sajnálom, de én tényleg csak a pénzemért mentem, hogy visszakérjem, erre most én vagyok vádolva, és kinéz 15 év...

- mondta már sírva az egykori valóságshow-nyertes, aki bízik abban, hogy sikerül bizonyítania igazát, és végül nem kell börtönbe vonulnia.

Dr. Pokker Zoltán a TV2 stúdiójában elmondta, hogy a sajtóban megjelent hírekkel szemben a vád már nem felfegyverkezve elkövetett emberrablás, így a megszellőztetett 15 éves börtönbüntetési tétel sem helytálló. A vádiratból ugyanis a bizonyítékok mérlegelése után kikerült a felfegyverkezve szó, így a maximális büntetési tétel is 8 évre módosult. Ugyanakkor hozzátette, azon dolgozik, hogy ügyfele ártatlanságát bizonyítsa.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz