Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.10.

Világszerelem: magyar sztárok, akik külföldi párt választottak

Minden párkapcsolat mûködhet, csak bizalom és szerelem kell hozzá.

„Az igaz szerelemben a legkisebb távolság is túl nagy, de a legnagyobb is áthidalható” – mondta Hans Neuwens holland teológus. Így van ezzel több magyar sztár is, akik külföldi párt választottak maguknak.

Novodomszky Éva Szicíliában találta meg a szerelmet

A gyönyörű műsorvezető 12 évvel ezelőtt szicíliai nyaralása utolsó előtti napján szeretett bele Salvóba, akivel egy ideig távkapcsolatban éltek, majd a férfi úgy döntött, hazánkban szeretne lakni Évával. Ekkor két nehéz év következett. Nem zavarták őket a kulturális különbségek.

„Szerelmemet nagyon zavarta, hogy nem beszél magyarul” - mondta Novodomszky Éva. "Ha például elmentünk egy baráti társaságba, idegesítette, hogy mi nevetünk valamin, és ő nem érti, mi volt a vicc. Sokáig nem találta itt a helyét, az ő elmondása szerint csak a szerelem tartotta itt Budapesten. Még első kisfiunk, Christiano születése után is voltak problémák. Azóta már megtanult magyarul, megnyitotta az éttermét, és sok minden a helyére került, megszületett Marco is, most már teljes a harmónia.”

Gombos Edinának egy kubai forgatás hozta el  Albertót

Nem jósoltak nagy jövőt a tévés és Alberto szerelmének, de ők rácáfoltak a rosszindulatú kritikákra, és még megismerkedésük évében összeházasodtak. Edina a 2005-ös esküvőjük után azt mondta, soha nem fogja tudni meghálálni Albertónak, hogy mennyi áldozatot hozott kapcsolatukért.

„A forgatáson velünk volt egy tolmácsnő, aki már előre megmondta, hogy meg fog változni az életem” – emlékezett vissza a kezdetekre Gombos Edina. – Bemutatott Albertónak, aki még aznap elvitt salsázni, szinte rögtön egymásba szerettünk. Amikor hazajöttem, éjjelente álomba sírtam magam. Szerelmem először arra kért, hogy én költözzek ki, de végül a munkám miatt ő jött. Szerencsére mindketten jól beszélünk angolul, ezért a kommunikáció nem okozott gondot. Persze nem volt könnyű a beilleszkedés neki, de aztán ahogy talált munkát, helyreállt az önbizalma. Aztán jöttek a gyerekek, és a szerelem még mindig ugyanolyan erős köztünk” – mondta Edina, aki családjával immáron Miamiban éli mozgalmas mindennapjait.

Hajdu Steve és felesége a Hortobágyon ismerkedtek meg

"Hunglishul" beszélget egymással a Hajdu házaspár, mivel egyikük sem beszéli tökéletesen a másik anyanyelvét. De ez nem zavarja őket semmiben, tökéletesen megértik egymást, immár 13 éve. A házaspár állítja, a pálinka hozta össze őket.

„Hortobágyon voltam egy házibuliban, ott volt egy már régóta itt élő angol fiú, aki megkérdezte, elhozhatja-e a húgát is, aki éppen meglátogatta őt Magyarországon. Így jött el a buliba Alexandra, mindketten sokat pálinkáztunk, és eközben angol-magyar vegyes nyelven beszélgetve egymásba szerettünk. Azóta is hálásak vagyunk a pálinkának.”

Budapesten csábította el Osvárt Andit olasz kedvese

Dúl a szerelem a csodaszép magyar színésznő és Nápolyban élő kedvese között. Andit és Robertót először a Sziget fesztiválon lehetett együtt látni, pedig akkor már hónapok óta együtt voltak. Szerelmük egyébként meglepő módon nem Olaszországban kezdődött, ahol Andi már befutott színésznő. Roberto már régen szeretett volna megismerkedni a magyar sztárral, és végül egy budapesti rendezvényen ment oda hozzá.

„A szerelmem édesanyja magyar, édesapja olasz, és üzleti ügyben szokott Budapestre jönni” – mesélte Osvárt Andi. – Bevallom, én is felfigyeltem rá, meg ikertestvérére a tavalyi Fashion Weeken, mindketten nagyon jóképűek. Sokáig éltem egyedül, és most végre boldog vagyok. S bár ő Olaszországban született, de beszél magyarul, így érti a magyar vicceket is."

 

#reflection #mirror #joy #happiness #love #mylove #iloveyou #ilovehim #ilovemylife #iamlucky #iamloved #amata #loved #couple

Andrea Osvart (@andreaosvart) által közzétett fénykép,

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

magyarnemzet.hu

Erdély is fegyverkezik, gyorsan meg is kapták az F-16-osokat

life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

vg.hu

Kigyulladt az amerikai haditengerészet egyik hajója, amely a gázai mólóhoz szállított felszerelést

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz