Létrehozva: 2018.04.06.

Végre megszólalt a VV Fanni megölésével vádolt férfi: Bűnt követtem el

Megtörte a csendet B. László, akit hónapokkal ezelõtt tartóztattak le a valóságshow-hõs eltûnése miatt.

Novozánszki Fanniról tavaly november 20-a óta nem lehet tudni semmit, a rendőrség nagy erőkkel nyomoz. A zsaruk szerint nagy valószínűséggel megölték a fiatal lányt.

A gyilkossággal B. Lászlót gyanúsítják, aki letartóztatásban van. A férfi a Bors napilapnak korábbi védőjén keresztül azt üzente:

"Bűnt követtem el, és vállalom a felelősséget a személyi sza­badság megsértése miatt, de senkit sem öltem meg!"

„Szeretném, ha minél előbb lezárnák az ügyet. Kapjam meg az elkövetett, hangsúlyozom, az „elkövetett” bűnömért – azaz, hogy elvittem A-ból B-be egy ájult nőt – a büntetésem, és legyen vége ennek az egésznek – mondta a gyanúsított, aki arra is adott magyarázatot, hogy az autóban hagyott véres kötélen megtalálták a DNS-ét. - A kötelet a kezembe adta közös nőismerősünk, mondván: „ezt is vidd el, ne csak a bőröndöt!”. Én megfogtam a kötelet, és betettem az autóba.”

B. László - akit a Venyige utcai börtönben tartanak fogva - még hozzátette: szerinte rossz helyen kutat a rendőrség.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár