Létrehozva: 2019.11.18.

Váratlan fordulat, ezt kérte L.L. Junior volt párjától

A zenész és korábbi szerelme azóta nem tudott megegyezni Lacika felügyeletéről, hogy kisebb gyermekük balesetben életét vesztette.

Gyermeke érdekében kíváncsi volt párja leendő kedvesére a 38 éves L.L. Junior. A zenész azt szerette volna elérni, hogy Hopp Csilla köteles legyen bemutatni neki az „utódját”, hogy Junior eldönthesse, a férfi alkalmas-e arra, hogy nevelje közös gyermeküket, Lacikát – tudta meg a Blikk.

Junior és Csilla augusztus végén, egy balesetben veszítette el kisebbik fiukat, Dávidkát, a rapper ezután magához vette a másik gyermeket, és a felek ügyvédeikkel azóta egyezkednek az elhelyezés feltételeiről.

„Mindkét fél arra törekszik, hogy minél hamarabb megegyezzenek. Az már eldőlt, hogy közös felügyeletet szeretnének váltott elhelyezéssel, de az egyéb részletekben és feltételekben még nincs megállapodás” – árulta el az édesanya jogi képviselője, dr. Horváth András. Ilyen többek között az óvodai és iskolai szünetek, ünnepnapok elosztása vagy hogy a kisfiú kivel és mikor utazhat külföldre, különös tekintettel az Európai Unión kívüli országokra.

Az ügyvéd szerint Juniorék olyan feltételt is szabtak volna, amit Csilla nem tartott elfogadhatónak, ez is gátolta egy ideig a megegyezést.

„Szerették volna belefoglalni a megállapodásba, hogy amennyiben Csillának új párja lesz, őt köteles bemutatni Juniornak, aki ezután mérlegeli, hogy a férfi találkozhat-e Lacikával. Ezt ügyfelem és én is elutasítottuk, jeleztem Junior ügyvédjének, nem írjuk alá a megállapodást, amíg ilyen feltételek szerepelnek benne, ezért ez a rész ki is került belőle” – mondta dr. Horváth András, aki szerint a felek a lényegi kérdésekben már megegyeztek, csak kisebb dolgokon vitáznak.

A zenész jogi képviselője szerint teljesen normális, ha ügyfele szeretné megismerni az exe új párját, hiszen a közös gyermekük mellett lesz majd.

„Még nem kaptuk meg a Csilla ügyvédje által átírt változatot, így arról, hogy a végleges megállapodás mit tartalmaz majd, még nem tudok nyilatkozni. Ám az igaz, ügyfelem részéről volt olyan kikötés, hogy amennyiben a gyermeke anyjának új párja lesz, szeretne vele találkozni, megismerni őt, mielőtt a gyermek életében részt venne. Azt gondolom, ez abszolút megalapozott elvárás, hiszen bárki vesz részt Lacika gondozásában, esetleg nevelője lesz a gyermeknek, azt szeretné ismerni a szülő” – magyarázta L.L. Junior ügyvédje, dr. Mester Csaba.

Bár a szülők közös felügyeletét a bíróság elfogadhatja, amennyiben megállapodnak, a váltott gondoskodás esetén több dologban is egyetértés szükséges. Arról is határozniuk kell, hogy hiába van a gyermek egy hetet az apjánál, egyet pedig az édesanyjánál, a bejelentett lakcíme csak egyik helyen lehet. Gyakori, hogy ebben sem jutnak könnyen dűlőre a szülők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg