HŰHA

Váratlan fordulat, döntés született Pásztor Anna zaklatójának ügyében

Hónapokon keresztül zaklatta a közösségi médiában, és meg is félemlítette a vádlott az énekesnőt.
  • Szerző: Ripost

Vádat emelt az ügyészség Pásztor Anna zaklatójának ügyében! A férfival szemben személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt nyújtottak be vádiratot a bíróságra, amely bűncselekményt a törvény két évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Ez azt jelenti, hogy ha bebizonyosodik a férfi bűnössége, akár két évre is rács mögé kerülhet.

Ahogy azt a %% is megírta a harmincéves férfi 2017 novemberében, a közösségi médián keresztül kezdett írogatni az énekesnőnek. 

Hamar kiderült azonban, hogy az ártatlan rajongás megszállottságba csapott át: innentől kezdve a férfi vérrel írt üzeneteket küldött az énekesnőnek, és gyilkossággal fenyegette őt. 

Hónapokon keresztül zaklatta a közösségi médiában, és meg is félemlítette a vádlott az énekesnőt.

A vádirat szerint a 40 éves férfi 2017 novemberében, a közösségi médián keresztül felvette a kapcsolatot egy magyar könnyűzenei formáció frontemberével. A vádlott a sértett személyesen kezelt profiloldalán, 2018 februárjától napi rendszerességgel, naponta több alkalommal személyes jellegű, a rajongói hozzászóláson túlmutató, a sértett mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozó, negatív és nyomasztó hangvételű üzeneteket küldött.

A vádlott – egyik korábbi üzenetében írt fenyegetésének megfelelően – megjelent a zenekar 2018. augusztus 03-án megrendezett koncertjén a Budapest Parkban.

A biztonsági szolgálat fénykép alapján felismerte a férfit és feltartóztatta, majd értesítette a rendőrséget. 

A férfi, aki egy cipőjébe rejtett késsel próbált Anna közelébe férkőzni, jelenleg is előzetes letartóztatásban van.