Létrehozva: 2019.01.15.

Váratlan fordulat, Curtis máris otthagyja az elvonót?

A fiatal zenész kábítószer-problémái miatt önként vonul elvonóra, de a koncertezésrõl, úgy tûnik, nem akar lemondani.

Még csak hat napja jelentette be a 29 éves Curtis, hogy hathetes elvonóra megy, februárra máris két koncertet hirdetett meg hivatalos Facebook-oldalán. Az egyik ígért buli február 22-én lesz egy budapesti szórakozóhelyen, két nappal azután, hogy a tervek szerint elhagyja a rehabilitációs intézetet, de egyet egy héttel korábbra is kitűztek.

"Még beszéltünk azelőtt, hogy bement volna a rehabilitációra, úgyhogy biztosan ott lesz a bulin" – jelentette ki a Blikknek a bulit szervező Legends Music vezetője, Háda Károly, aki bízik a rapperben.

Ez lesz a visszatérő koncertje az elvonó után

– ígérte.

Curtis hivatalos koncertnaptárjában viszont egy február 16-i dátum is szerepel, amely elvileg hamarabb van, mint a hathetes elvonó végének időpontja. Ekkor egy pécsi klubban van jelenése. A Blikk megkereste az ottani szervezőt is, aki már nem bízik a zenészben.

"Megmondom őszintén, már többször megégettem vele magam, sok veszteség írható a számlájára. Ezt a koncertet még tavaly kötöttük le, azóta nem szólt, hogy ne jönne" – mondta a szervező, aki tapasztalta már, hogy Curtis a fellépés napján mondta le az eseményt.

Curtis, amikor a nyilvánosság előtt is elismerte, hogy beteg és segítségre szorul, egyúttal a januári fellépéseit is lemondta. Igaz, a pécsi buli februárra esik, de ha lehet hinni annak, hogy hat hétig elvonón lesz, úgy ennek a felkérésének nem tud eleget tenni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria