Létrehozva: 2015.07.10.

Újra luxusnyaralást füllentett Győzike, pedig tegnap is Salgótarjánban aludt

Újra és újra megtéveszti a rajongóit Gyõzike, aki képtelen leállni a félrebeszélésekkel.

Úgy tűnik, a roma showman igencsak felbosszantotta magát azon, hogy rajongói pár napja megszólták őt anyagi helyzete miatt. Történt ugyanis, hogy a Gáspár család feje a héten olyan fotókat rakott ki a közösségi oldalára, melyeken úgy tűnik, mintha kérkedne a vagyonával.

Pedig ahogyan azt a %RIPOST% elsőként megírta: állítólagos luxusnyaralása is csak füllentés volt, és hiába írta azt, nem is utaztak sehová. Facebookos fotóival azonban ezután is azt érezteti, hogy szinte bármit megtehet, van elég pénze mindenre.

Tegnap például egy budapesti luxushotelből posztolt pár fotót, a képek mellé pedig csak annyit írt: "A 1 nap vége." Úgy tűnik, ezzel azt akarta sugallni, hogy több éjszakát is a méregdrága belvárosi hotelben fog tölteni.

Azonban nagyon gyorsan kiderül, hogy nem lesz itt semmiféle luxushétvége, merthogy alig pár óra múlva máris újra Salgótarjánból adott magyarázatot arra, hogy mire is jó ez az egész.

Az élet egy cirkusz, meg kell élni! Egy a fontos: Te legyél benne a porondmester! Igenis vállalnám, és igenis támadjanak! Addig jó, amíg támadnak. Sose foglalkoztam ezzel. Támadjatok? Támadjatok! Nézitek? Nézitek! Akkor meg miről beszélünk?

A roma rapper most sem akart magyarázatot adni a történtekre, így a Ripost megkereste Gáspár Győző testvérét, Zsoltit. Annyit kérdeztünk tőle, hogy szerinte mi szüksége van a bátyjának arra, hogy luxust füllentsen magának. Erre a férfi csak annyit válaszolt: „Ehhez nem tudok mit hozzáfűzni!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg