Létrehozva: 2017.07.24.

Újabb Hujber-botrány, drogot találtak nála

Hónapok óta tart a rendõrségi vizsgálat a népszerû színész ellen.

Hujber először azzal hívta fel a figyelmet, hogy a Facebook-oldalán kifejtette: Jézus egy tízéves kisfiú volt, napunk Stohl Andrása. Majd behívták a TV2 Mokka című műsorába, ahol botrányos interjút adott.

Már akkor sokan gyanakodtak arra, hogy valamilyen kábítószer hatása alatt áll. Pár héttel később jött a hír: kényszerítés vádja miatt kell felelnie. A legújabb vádak szerint a házkutatás során fél gramm füvet találtak nála, amit - saját bevallása szerint - alvászavar miatt szívott. Nem is a lefoglalt kábítószert, hanem a díszdobozt sajnálta, amiben a drogot tartotta. És még ő volt felháborodva, miszerint betörtek a házába…

„Bejöttek éjszaka a házamba és házkutatást tartottak a rendőrök… Mondom házkutatást… Fél gramm füvet találtak, meg ami kimutatható a szervezetemben – írta ki a Facebookon Hujber a Bors napilap cikke szerint. -  Mondom, nem razzia, nem buli, hanem a házamban!

Na erre beindultak a kommentelők, többek közt Takáts Tamás zenész is. Õ azt írta: vannak emberek, akik szívják azt a sz…rt, de, hogy valaki otthon is tartson belőle, az már a végletes hülye kategória. Jön egy jóbarát, feldob és véged! Nem irigylem a narkósokat, állandó menekülés…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”