Létrehozva: 2019.05.09.

Újabb hírek Demjén Ferenc állapotáról: súlyosabb a helyzet, mint hittük

A sztár nemrégiben agyérgörcsöt kapott, azóta sem ébresztették fel az orvosai, és egyelõre azt sem tudni, mikor fogják.

Ahogy a Ripost is beszámolt róla, bizonytalan ideig altatásban tartják orvosai Demjén Ferencet, miután agyérgörcsöt kapott. Nem tudni, hogy az énekes mikor térhet vissza a színpadra.

"Májustól újra Fújom a dalt" – írta közösségi oldalán a februári csípőprotézis-műtétje után Demjén Ferenc, de később módosítani kellett a dátumot.

A májusi fellépéseit is törölte, a nyarat azonban – ahogy az elmúlt fél évszázadban mindig – a színpadon szerette volna tölteni. A Kossuth-díjas énekest azonban egy váratlan agyérgörcs ágyba kényszerítette, és a hírek szerint hónapokig nem is kelhet fel. Bár a hivatalos tájékoztatás szerint az érgörcs enyhe lefolyású volt, a Bors úgy tudja, hogy az orvosok jelenleg is altatásban tartják az énekest, és még nem tudni, mikor ébresztik fel. Ez a helyzet arról árulkodik, hogy hosszú felépülési idő, valamint elhúzó­dó rehabilitáció vár Rózsira, akit már most nagyon hiányolnak a rajongói.

"A pécsi klinika alkalmazottai mindent megtesznek Rózsiért, ahogy a többi betegért is, de jelenleg senki sincs, aki meg tudná mondani, hogy mikor térhet vissza a színpadra. Egyelőre nem is ez a fő kérdés, sokkal inkább az, hogy mikor ébreszthetik fel" – mondta a lapnak egy, a neve elhallgatását kérő, közeli ismerős.

„Kedves barátaink! Demjén Ferenc múlt pénteken a csípőkorrekciós műtétje utáni második kontrollvizsgálatra készült, ám a betegszállításra várva az izgalom miatt rosszul lett. Azonnal a szigetvári kórházba szállították, ahol kiderült, enyhe lefolyású agyérgörcse volt. Je­lenleg a Pécsi Idegtudományi Centrumban ápolják. Bízunk benne, hogy néhány hónapon belül újra színpadra léphet. Imádkozzunk a mielőbbi fel­gyógyu­lá­sáért. Szeretettel: Demjén Ferenc me­nedzs­ment” – tájékoztatta a helyzetről a rajongókat a zenész mene­dzsere.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Katalin hercegnének le kell mondani azokról, amiket a legjobban szeret: gyökeres változtatásra van szükség

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár