HŰHA

Tovább dagad a botrány: Õk hatan követelik a pénzüket Berkitől

Berki Krisztián milliókat ígért ellenfeleinek, de végül nem tartotta a szavát. Õk azok, akik futhatnak a pénzük után.
  • Szerző: Ripost

Berki Krisztián és Ambrus Attila tavaly elindultak az Ázsia Expressz ötezer kilométeres, négy országon átívelő kalandjára, a versenyt végül meg is nyerték. Az adásokban többször hangoztatták, hogy ők nem a pénzért, pusztán a győzelemért küzdenek. Ennek érdekében viszont tényleg mindent be is vetettek.

Még a szabályzat szerint megengedett alkuk lehetőségével is éltek, vagyis amikor világossá vált, hogy kik lehetnek azok, akik esélyesek a döntőre, Berki megkörnyékezte egy ajánlattal a versenyben lévő Megyeri Csilla-Zsolti, a Pallavicini Zita-Cseke Katinka és a Kulcsár Edina-Csuti párost. Ígéretet tett arra, hogy mindannyian visszakapják a hetek során összegyűjtött milliós amulettjeik ellenértékét, ha a játék utolsó szakaszában előnyhöz juttatják őket.

A három páros kötélnek állt, de az azóta eltelt több hónap nem volt elég arra, hogy Berkiék betartsák a szavukat. A hoppon maradtak állítása szerint egyetlen fillért sem kaptak a győztesektől. Most úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak tovább Berkiék húzásáról.

„Nem tudom, mit képzel magáról…” 

„Ennek itt a vége! Nem tűröm tovább, hogy Krisztián mindenkit hülyére vegyen! -kezdte Megyeri Csilla párja, Zsolti. - Nem lenne semmi baj, ha férfiként elénk állna és azt mondaná, ezért-vagy azért nem tudja odaadni az egyébként párosonként is milliós összegeket, de ő nem ezt teszi. Hímez-hámoz, és azt mondja, nem fizették még ki a 10 milliót, miközben mindenhonnan azt halljuk, hogy már réges-régen elutalták az összeget. Arról nem beszélve, hogy telefonon még fenyegetett is…” – fakadt ki Zsolti. Megyeri Csilla is csalódott az izomcelebben. 

„Nyerhettünk volna, de betartottuk a megállapodást, és nem harcoltunk! Nem tudom, mit képzel magáról ez az ember, bár én már Ázsiában is éreztem, hogy semmi nem lesz a beígért pénzből…” – mondta lapunknak Csilla. 

„Én szégyellem magam helyette!”


Kulcsár Edina sem tagadta, átverve érzi magát. „Eleve nem tetszett nekem, hogy Csuti »lekezelt« Berkivel, de úgy voltam vele, hogy ez amolyan becsületbeli dolog, ezért belementem. Én nyerni akartam, és nem érdekelt, hogy mennyi pénzt kaphatunk érte, de visszafogtuk magunkat, hogy ők nyerhessenek. Elhittük, amit mondtak, hogy nekik nem számít a pénz. Óriási emberi csalódás nekem ez az egész…” – mondta kiábrándultan Edina, akinek párja ennél is erősebben fogalmazott. „Én is nagyot csalódtam Berkiben! Annak ellenére adtam kezet az alkura, hogy Edina figyelmeztetett, ne bízzak benne. Most én szégyellem magam, hogy felültem a nyilvánvaló hazugságnak, és hónapokon át elhittem az ilyen-olyan kifogásokat, meséket, amikkel az üzenetei­ben Krisztián hitegetett…” – mondta dühösen Csuti, aki arra is kíváncsi, hogy a Krisztián által megígért jótékonysági felajánlások megérkeztek-e vajon az alapítványoknak.

„Legalább mondja azt, hogy át vagyunk verve”

 

Az Ázsia Expresszben legmesszebb jutó női páros tagjai sem rejtették véka alá haragjukat. „Kezet fogtam Krisztiánnal, ami az én világomban talán még az írott szónál is erősebb” – folytatta Pallavicini Zita őrgrófnő. „Mi teljesítettük a megállapodás ránk eső részét, és azzal, hogy Krisztián vagy Krisztiánék nem fizették ki a beígért pénzt, nekem ebből komoly problémáim adódtak. Fontos megjegyeznem, hogy Ambrus Attila a barátságunkra való tekintettel a rá eső részt saját pénzéből kifizette, de Krisztián továbbra is tartozik…” – jelentette ki Zita, aki Cseke Katinka párja volt a versenyben.

A Jóban Rosszban színésznője szintén feszülten reagált lapunk kérdésére. „Ennyire még nem hagyott cserben az emberismeretem! Zita figyelmeztetése ellenére is bíztam Berkiben és szorgalmaztam a megállapodást. Mi egy-egymilliót vártunk a győztesektől, hiába. Krisztián azt mondja, hogy nem kapták meg a nyereményt, de több helyről is ennek az ellenkezőjét hallottuk. Mondja azt, hogy át vagyunk verve, még az is jobb, mint a folyamatos kamu. Egyetlen kérdésem van: hol a pénzünk, Berki?!” – tárta szét a karját a színésznő.

 

„Krisztián ötlete volt a buli”

Ezek tehát hat ember vádjai, de hogyan látják mindezt az Ázsia Expressz győztesei?
Ambrus Attila például mossa kezeit. „Én a magam részéről betartottam minden ígéretemet. Pláne, hogy egyik megállapodást sem én kötöttem. Krisztián ötlete volt a buli, és szeretnék is ebből kimaradni – reagált szűkszavúan a Viszkis. Berki Krisztián meghallgatta a versenyzők állítását, de nem kívánt nyilatkozni a botrány kapcsán.
 

Megkerestük a kellemetlen üggyel kapcsolatban a TV2-t is, akik rövid közleményben reagáltak az ügy kapcsán.
„Az, hogy az Ázsia Expressz szereplői milyen megállapodást kötöttek, és hogy ezt hogyan rendezik egymás között, az csak rájuk tartozik, a TV2 ebbe nem szól bele” – tudtuk meg a TV2 sajtóosztályától.