Létrehozva: 2021.02.26.

Durván összevesztek: már nem köszön egymásnak Tóth Andi és Szabó Ádám

Csak a szűk baráti kör tudja, pontosan mi történhetett az egykori szerelmesek között, de hogy valami nagyon nem stimmel, az biztos! Szilágyi István özvegyének temetésén szóba sem állt egymással az egykori álompár.

Tegnap délelőtt kísérték utolsó útjára Szilágyi István özvegyét, Jolika nénit, akinek a temetésére mindkét híresség hivatalos volt. Tóth Andi és Szabó Ádám nagyon jó kapcsolatot ápolt a tragikus sorsú családdal, így természetes volt mindkettőjüknek, hogy ott lesznek az özvegy búcsúztatóján. Ádám harmonikázott, Andi pedig igyekezett elvegyülni a gyászolók között, és bár egyetlen percre sem kerültek két méternél közelebb egymáshoz, még így is érezni lehetett a köztük feszülő ellentétet; megfagyott körülöttük a levegő.

Ádám és Andi tekintete egyetlen egyszer sem találkozott a közel egy órás búcsúztató alatt, az érkezéskor nem köszöntek egymásnak, a ceremónia végén pedig nem búcsúztak el. A két énekes tavaly júniusban szakított, a lassan egy éve tartó rossz viszony okait csak találgatni lehet. Annyi bizonyos, hogy a páros amolyan „olaszos” temperamentumú kap­csolatban élt, a hangos veszekedéseket szenvedélyes békülés követte, majd minden kezdődött elölről, amíg Andiban meg nem tört valami.

Tóth Andi és Szabó Ádám tartotta a tisztes távolságot (Fotó: Ripost)

„Nem békében váltunk el, nem is valószínű, hogy békével fogok rá gondolni valaha” – írta ki a szakítás után Tóth Andi az Instagram-oldalára a különválásuk után, és úgy fest, be is tartotta a szavát, azóta sem lettek barátok, sőt.

A szakítás után először ősszel, a TV2 stúdiójában találkoztak. Mindketten a Sztárban Sztár című nagy sikerű show-műsor versenyzői voltak. Már akkor sokan mondták, hogy a csatorna szerkesztőitől igencsak pikáns húzás volt az utálkozó volt szerelmesek szerepeltetése, hiszen garantálható volt, hogy ha ők ketten egymás közelébe kerülnek, vagy így vagy úgy, de forrni fog a levegő. Így is történt, cikkek tucatjai jelentek meg arról, hogy miként igyekeznek elkerülni egymást a szűk folyosókon, hogy néha egy-egy lopott pillantást azért el lehet kapni kettejük között, és külön Facebook-csoportok alakultak azt a témát boncolgatva, hogy vajon kibékülnek-e valaha? A sors furcsa fintora, hogy végül Vastag Csaba mellett ők ketten maradtak a döntőben – amit végül Ádám nyert meg –, hosszú perceket kellett élő adásban egymás közvetlen közelében álldogálniuk, mire kiderült a végeredmény.

A két fiatal az elmúlt hónapokban nem kereste egymás társaságát, hónapok elteltével tegnap, Jolika temetésén találkoztak újra. Furcsa pillanatok voltak. Szemmel látható, hogy a békülést a gyász sem hozta el számukra. A viszonyuk mostanra oda jutott, hogy csak akkor hajlandók közösen egy helyszínen tartózkodni, ha valami igazán fontos elfoglaltságuk van, maguktól nem szorgalmazzák a közös programokat. Ha pedig egy helyszínen kötnek ki, akkor sem fektetnek hangsúlyt a legalapvetőbb udvariassági gesztusokba sem... Egyszerűen úgy tesznek, mintha ott sem lenne a másik – írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

"Palvin Barbi elbújhat" – melltartóban terpeszt Fésűs Nelly lánya

HŰHA

Nem hiszed el, hogy néz ki manapság a Váratlan utazás főszereplője – galéria

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"