Létrehozva: 2018.05.18.

Törött kézzel fosztották ki Tilláékat

Horgászcsónakra hajtottak, de csak mûszaki cikkeket sikerült elvinniük.

Krisztinának eszébe se jutott, hogy egy banális baleset miatt kétséges lehet a szereplésük testvérével. Pedig egy nappal a forgatás előtt történt egy szerencsétlen eset: Krisztina hatalmasat esett, elrepedt a karja.

A páros azonban annyira várta, hogy Tillával és Majkával találkozhasson, hogy végül elmentek a Bezár a bazár! stúdiójába. Nem is bánták meg.

„Felmosás közben megcsúsztam, és olyan szerencsétlenül estem, hogy menni kellett az ügyeletre" – mesélte most már nevetve Kriszti, aki testvérével indult a nyereményekért. "Begipszelték a kezem, de nem volt más olyan sérülésem, ami miatt ne mehettem volna játszani. A stúdióban pedig már úgy dolgozott az adrenalin a szervezetemben, hogy amikor én futottam a piactérre, el is felejtettem, hogy „béna” a karom. Mivel ötszörös horgászbajnok vagyok, így egy horgászcsónakra hajtottunk. Az nem jött össze, cserébe egy csomó elektromos kütyüt kihoztunk, a televíziótól kezdve az Xboxig. Mégis, aminek a legjobban örültem, az a takarító robot és a multifunkcionális porszívó. Mondtam is a páromnak: most már ezekkel könnyű lesz takarítani, így már ő is meg tudja csinálni!”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde