Létrehozva: 2016.07.27.

Tizenöt év börtönt kapott a szépségkirálynő

Tizenöt év börtönre ítélték a kolumbiai szépségkirálynõt, mert kokaint csempészett Kínába. Szerencsésnek mondhatja magát, mert tettéért a helyi törvények értelmében halálbüntetés is járhatna.

Juliana Lopez Sarrazola, a Miss Antiouquia szépségverseny egykori győztese 2015 júliusában Dél-Kínában bukott le, amint 610 gramm kokaint csempészett be az országba a laptopjába rejtve.

A kínai törvények szerint az ehhez hasonló bűncselekményekért életfogytiglani börtön, vagy halálbüntetés járna.

Julianna meg szerette volna nyerni a Miss World Columbia szépségversenyt, hogy utána indulhasson a Miss World Kínában rendezett döntőjén.

A bíróságon azzal védekezett, hogy álmai megvalósításához sok pénzre volt szüksége, az utazás, a szállás és a felkészülés költségeinek fedezésére, ezért egy Sergio nevű férfitől kért kölcsön.

Sergio 2500 dollárt adott a modellnek annak fejében, hogy a kábítószert célba juttatja. Halálosan megfenyegette a lányt és családját is, ezzel biztosítva be magát, hogy a szépségkirálynő teljesíti a küldetését.

A tizenöt év börtön letöltése után Juliannát kiutasítják az országból.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén