Létrehozva: 2021.09.20.

Erotikus műsorban lép fel a dögös magyar TikTok-sztár

Czigány Juditot hamarosan a Budapest Varieté színpadán láthatjuk. Jóval kevesebb ruhában, mint a TikTokon!

Czigány Judit korábban egyáltalán volt rajongója a TikToknak, sőt, az egész közösségi médiát ellenezte, mára mégis több mint 203 ezres követőtáborral büszkélkedhet, köszönhetően rövid, de roppant vicces videóinak, amikben általában görbe tükröt mutat a társadalomnak.

Fotó: Czigány Judit

Juditról kevesen tudják, hogy már ovis kora óta énekes-színésznőnek készült, szeptember 30-tól pedig egy olyan produkcióban láthatjuk majd, amiben a szenvedélyé és az erotikáé a főszerep!

„Óvodás korom óta énekes-színésznő szerettem volna lenni, jóllehet, a családomban senki sem űzi hivatásszerűen a művészi pályát. Nagymamámnak jó hangja van és anyukámnak is, vélhetően tőlük örököltem a dolgot. Zeneiskolába jártam, majd Kecskeméten folytattam a tanulmányaimat magánének szakon a Kodály konziban. Sosem volt kérdés, hogy ezt a pályát fogom választani” – kezdte a Ripost-nak Judit, aki teljesen véletlenül, egy barátnője révén csöppent bele a TikTok világába.

Fotó: Czigány Judit

„Az egyik barátnőm tavaly januárban váratlanul elkezdett nekem beszélni a TikTok-ról, bátorított, hogy töltsek föl egy kis szösszenetet, hiszen ez egy nekem való platform. Csináltunk is egy otthoni videót, gyorsan felvette, ahogy gyakorlok a konyhában. Feltöltöttük, majd én elmentem egy koncertre. Mire vége lett a fellépésnek, már 300 ezren nézték meg a felvételt! Ezt követően úgy voltam vele, hogy nincs mit tenni, vágjunk bele. Ma már a párommal, Terjék Gáborral közösen gyártjuk a tartalmakat” – árulta el az énekesnő, aki gyakorta tesz fel olyan videókat is, amikben azt figurázza ki, hogyan énekelnék ugyanazt a dalt az egyes zodiákus jegyek. Bár Judit nem asztrológia mániás, úgy véli, ez a téma mindenképp megosztja az embereket, vitát vált ki. Ő egyébként az Oroszlán jegyében született.

És hogy mit láthatunk tőle a Budapest Varieté című erotikus show-ban? Az énekesnő erre is válaszolt!

Fotó: Budapest Varieté

„A szenvedély és az erotika hatja át ezt a produkciót. Már a jelmezeken is látszik, gyönyörű ruháink lesznek. Azért kint a comb, kint a váll, kint a cici, épp annyira, amennyire kell. Én mint énekes díva veszek részt az esten, kísérem az artistákat, táncosokat. Kísérem őket a színpadon, velük együtt veszek részt ezen az erotikus zenei utazáson” – mesélte Czigány Judit.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”