Létrehozva: 2015.07.12.

Sztárok, akik megbuknának magyarból

Az idõnkénti rossz helyesírás bizony a sztárokra is jellemzõ. A Ripost, akár egy jó tanár, szép szóval figyelmeztet a hibákra.

A lapunk által megkérdezett nyelvész szerint ma már nincs akkora jelentősége a helyesírásnak, mint régebben. „Átvették a főszerepet a számítógépek. Manapság szinte teljesen megszűnt a kézírás szükségessége, például Amerikában már több iskolában is csak gépírást oktatnak a diákoknak. A számítógép pedig a helyesírás ellenőrző rendszerén keresztül kijavítja a szövegeket.” – mondta a szakember a %RIPOST% munkatársának. Az is lehet, hogy az elfoglalt sztároknak csak a kapkodás miatt nincs idejük a megfelelő fogalmazásra. Nézzük, kik követtek el szembetűnő hibákat mostanság!

Keresztes Ildikónak komoly gondjai vannak a központozással


„(…) Tudom hogy a bugyimban is szeretnének turkálni, de ezt az élvezetet nem fogják akkor sem megkapni ha eldurrannak a kíváncsiságtól. (…)” (Facebook, június 25-i bejegyzés)

Így van helyesen:

Tudom, hogy a bugyimban is szeretnének turkálni, de ezt az élvezetet akkor sem fogják megkapni, ha eldurrannak a kíváncsiságtól.

Tanácsaink:

Ha beszéd közben úgy érzed, kis szünetet kell tartanod, oda nagy valószínűséggel vesszőt kéne tenned, ha írsz.

„A melleim sajnos teljesen elfogytak amikor 15 kilót leadtam és azt gondolom ,hogy teljesen az izlésesség és a természetesség keretein belül végeztek rajtam beavatkozást! a plasztikát pont olyan nőknek találták ki, akiket sajnos a sok fogyás, szülés, esetleg sajnálatos módon melleltávolitás miatt elvesztették a nőiességüket! (…) Hajhosszabbitás: 8 évig rövid hajam volt és amit csak lehetett azt kihasznál tunk abból a fazonból (…) (Facebook, július 7.)

Helyesen:

A melleim sajnos teljesen elfogytak, amikor 15 kilót leadtam, és azt gondolom, hogy teljesen az ízlésesség és a természetesség keretein belül végeztek rajtam beavatkozást! A plasztikát pont olyan nőknek találták ki, akiket sajnos a sok fogyás, szülés, esetleg sajnálatos módon melleltávolítás miatt vesztették el a nőiességüket! (…) Hajhosszabbítás: 8 évig rövid hajam volt, és amit csak lehetett, azt kihoztunk abból a fazonból (…)

Tanácsaink:

A mondatokat nagybetűvel kezdjük.

A kötőszavak elé vesszőt teszünk.

Ne rettenj meg a hosszú magánhangzók használatától!

Kelemen Anna ugyan nem mindig a média kereszttüzében éli az életét, de közösségi oldalán mégis nagyon aktív. Itt fedeztünk fel  egy szarvashibát!

"Felhívom ezennel a figyelmet hogy semmilyen egyébb közösségi oldalon nem vagyok fennt! Úgyhogy valaki más szórakozik a nevemben!" (Facebook, május 2.)

Így van helyesen:

Felhívom ezennel a figyelmet, hogy semmilyen egyéb közösségi oldalon nem vagyok fent! Úgyhogy valaki más szórakozik a nevemben!

Tanácsaink:

Anna! Használj vesszőket!

Ne duplázd a mássalhagzókat, ha nem muszáj!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult