Létrehozva: 2017.11.23.

Szívszorító üzenetekkel köszöntik kollégái a ma 82 éves Törőcsik Marit

A kétszeres Kossuth-díjas mûvésznõ állapota sokat javult, amióta kikerült az intenzív osztályról.

De Törőcsik Mari ennek ellenére a mai születésnapját sajnos így is a kórházban kénytelen ünnepelni. Információink szerint a Nemzeti Színházból két kollégája megy le Szombathelyre, hogy felköszöntsék.

Igaz, tortavágás és virágcsokor biztosan nem lesz, hiszen a színésznő állapota ezt nem teszi lehetővé. Ennél azonban sokkal szebb ajándékkal készülnek: a teátrum dolgozói személyes üzeneteket írtak neki, kollégáik azokat adják át. Törőcsik Mariért régóta aggódnak a társai, így most nagy lesz az öröm, hogy végre megölelhetik és beszélgethetnek vele a Markusovszky Kórházban.

De addig is, míg leérnek a személyes üzenetekkel, a Nemzeti Színház a honlapján megható üzenetet írt a Nemzet Színészének:

Drága Mari!

A Nemzeti társulata nagy szeretettel gondol Rád születésnapodon. Isten éltessen Téged, az örökifjú színésznőt - várunk vissza a színpadra, hogy játékoddal további örömet szerezzél nekünk is, a közönségednek is. "Amit szeretünk, abban a lelkünk van" - mondtad nem olyan rég Luka szerepében a Nemzeti Színház színpadáról.

A mi lelkünk Tebenned van, drága Mari! 

Mielőbbi gyógyulást kíván 
a Nemzeti teljes társulata  

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg