Létrehozva: 2017.06.15.

Szikora Róbert 1956 hőseiért zenél

Az énekes rendhagyó koncertet ad pénteken a Városligetben, ahol a résztvevõk Nagy Imrérõl és társairól emlékezhetnek meg méltó módon.

Június 16-án igazi örömünnep lesz a Városligetben Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének évfordulóján.

Az Egy Szabad Országért Fesztivál az 1956-os Emlékév egyik legfontosabb záróeseménye, melynek megkoronázásaként fergeteges R-GO-koncerten ünnepelhetik ezt a napot az odalátogatók.

Szikora Róbert a %RIPOST%-nak elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az, hogy a neve összefonódik ezzel az eseménnyel.

„Az én feladatom az, hogy két órán át nagyon jól érezzék magukat az emberek. Ha pedig ez koronája lesz egy ilyen eseménynek, akkor boldog vagyok, hogy én tehetem rá!” – mondta el az énekes.

Még élénken él benne az a huszonnyolc évvel ezelőtti nap, amikor hosszú évtizedek után újra felvillant a remény a szabadságra.

„Emlékszem, a tévében néztem az újratemetést, amit azóta sem felejtettem el. Annyira bátorító volt, ahogy a fiatal Orbán Viktor beszélt, hogy csak azt mondogattam, köszönöm, Istenem, hogy ezt megérhettem. 1956 óta akkor hallottuk először, hogy valaki fel mer szólalni a hatalom ellen. Emlékszem, ültem a fotelben és kiabáltam a feleségemnek, hogy jöjjön oda a tévéhez, mert ilyet még nem hallottunk! Ott volt egy fiatal srác és reményt adott mindannyiunknak!” – emlékezett vissza mosolyogva az Szikora Róbert, aki felejthetetlen műsorral várja pénteken a Városligetbe látogatókat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle