Létrehozva: 2019.01.18.

Százmilliós örökségéből ment amerikai luxusutazásra Klapka György fia

Az Aranyember legidõsebb fia sosem volt igazán jóban az apjával, de halála után szép kis summát örökölt, amit boldogan költ el.

Százmilliós öröksége csupán kiegészítés ifjabb Klapka György számára. A két éve meghalt Aranyember fia több sikeres vállalkozást is működtet, így nem szorult rá apja pénzére, ám természetesen jól jött neki.

"Valóban nem voltunk jóban, ami meghatározta a fiatalkoromat. Hozzáteszem, amit kellett, megtanultam tőle, és ha nem lett volna olyan a kapcsolatunk, amilyen, talán nem is válik belőlem ilyen talpraesett férfi. Soha nem volt szükségem a pénzére, mert mindig is dolgoztam, saját egzisztenciám volt, és én sem vagyok teljesen hülye az üzlethez"

- nyilatkozta az AcNewsnak ifjabb Klapka György, akinek, amellett, hogy autós oktatóként dolgozik, saját étterme is van a városban.

"Az öreg halála után, a hagyatéki tárgyaláson is inkább úgy fogtam fel, hogy a pénz, amit kapok, az csak egy plusz, de eltartom a családomat nélküle is" - tette hozzá a legidősebb Klapka gyerek, aki nem mellesleg százmilliót örökölt híres üzletember apja után.

Ebből a pluszból szerelmével egy álomutazáson is részt vettek: bejárták Amerikát, ahol nagyon jól érezték magukat, el is döntötték, hogy ezután többször utaznak majd a tengerentúlra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

vg.hu

Oroszország építi a szankcióbiztos kereskedelmi útvonalakat

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle