Létrehozva: 2018.08.16.

Súlyos nőgyógyászati műtéten esett át a Megasztár énekese

Szakos Andrea három év után ment el nõgyógyászhoz, aki rossz híreket közölt az énekesnõvel.

Szakos Andrea komoly nőgyógyászati műtéten esett át. Az egykori megasztáros rákszűrése eltérést jelzett, így sürgősen meg kellett operálni.

Andi még vár a szövettan eredményére, de összességében jól érzi magát, kicsit megnyugodott a nagy ijedség után, és minden nőt arra biztat, hogy  időben menjen el szűrővizsgálatra.

"Kedves hölgyek, semmit ne hanyagoljatok el, mert mire észbe kaptok nagy gondok lehetnek. Nekem endometriózisom van, de három éve nem voltam orvosnál. Most a stresszes életem kissé padlóra nyomott, ezért is mentem el a nőgyógyászhoz".

– kezdte Andi, aki nagyon megijedt az eredmény hallatán.

"A rákszűrésnél rossz lett az eredményem, de szerencsére még éppen időben vették észre, így csak az elváltozott szöveteket kellett eltávolítani. Sajnos ez bárkivel, bármikor előfordulhat, nagyon oda kell figyelni".

– mondta a %RIPOST%-nak az énekesnő,  aki még nem lélegezhet fel teljesen.

"Egy hét múlva még kiveszik azt a csövet, amit behelyeztek a méhembe, aztán az eltávolított szöveteket is megvizsgálják, és reménykedem, hogy ott nem lesz már semmi baj".

- fejezte be Andrea.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék