Létrehozva: 2019.03.24.

Spermabankba küldené a lányát Zalatnay Sarolta!

Az énekesnõ leghõbb vágya, hogy nagymamává váljon, ám Niki saját gyermek helyett inkább örökbe fogadna.

Elképesztően vágyik egy unokára Zalatnay Sarolta, és boldog lenne, ha lánya, Niki, mihamarabb megadná neki ezt az ajándékot.

A fiatal lány azonban nem szeretne vér szerinti gyermeket, szívesebben fogadna örökbe, ám Cini szerint fontos, hogy megtapasztalja a szülés örömét.

"A lányomnak az örökbefogadáson jár az esze, miközben én azt kívánom neki, hogy élje át a szülés csodáját! Sajnos, én nem tapasztalhattam meg, ami óriási veszteség. Tudom, mik a félelmei, mitől ódzkodik, hiszen nap mint nap ítélkeznek felette, amiért a lányokat szereti, de nem szeretném, ha csak ezek miatt nem vágna bele" – mondta a hot! magazinnak Zalatnay Sarolta.

Az énekesnő tiszteletben tartja, hogy Niki egyelőre még nem akar anyává válni, ennek ellenére nagyon reménykedik.

"Rengeteget beszélünk a témáról, naponta előjön. Ha úgy alakulna az élet, akár egyedül is vállalna gyereket. Erre is van mód, hiszen manapság rengeteg nő fordul segítségért egy spermabankhoz. De még nem tart itt, és ezt tiszteletben tartom. Persze, ha lehetne egy kívánságom, az lenne, hogy megtapasztalhassam, milyen nagyszülőnek lenni. Az életemnél is sokkal jobban szeretném az unokámat" – mondta a magazinnak az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Lékai-Kiss Ramóna bikinire vetkőzött: forró fotók készültek

HŰHA

A terápia sem segített: egymásnak feszült a Házasság első látásra Petrája és Hildája: "Magadat járatod le"

HŰHA

Lábujjszopogatás és hajszárító – Így szívatták egymást a magyar rádiósok

HŰHA

Minden eddiginél merészebb fotó készült Tolvai Reniről: bugyi nélkül állt kamerák elé