Létrehozva: 2017.08.12.

Sosem találnád ki, kivel bulizott a Szigeten Győrfi Pál!

Az Országos Mentõszolgálat szóvivõje évek óta jár ki a fesztiválra, ráadásul nemrégiben remek társaságra is talált.

Évek óta együtt bulizik a Szigeten Győrfi Pál és legnagyobb fia, Dani.

Apa és fia néhány évvel ezelőtt jöttek rá arra, mennyire jól megtalálják a közös hangot fesztiválos körülmények között is, azóta pedig csak együtt járnak szórakozni.

"Néhány évvel ezelőtt kísért el először Dani a Szigetre, és annyira jól éreztük magunkat, hogy azóta minden évben visszatérünk együtt."

Nekem a fesztivál mindig félig munka, és csak részben szórakozás, hiszen figyelem a Mentőszolgálat híreit, követem az eseményeket.

Néha azonban el tudjuk engedni magunkat, és akkor nagyon jókat szórakozunk a fiammal. Sokszor előfordult már, hogy egy-egy előadót a Szigeten hallottam először koncertezni, és így kedveltem meg a slágereiket" - árulta el a %RIPOST%-nak a szóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde