Létrehozva: 2017.12.31.

Sosem hallott történetet mesélt édesapjáról Zámbó Krisztián!

Új dala, melyet édesapjának dedikált, nagy sikert aratott a rajongók körében.

Hatalmas sikert aratott Zámbó Krisztián a legújabb dalával, ami édesapja, Zámbó Jimmy egyik slágerének a feldolgozása. Bár a Valahol bús dal szól című számot a fiatal énekes az édesapja emléke előtt tisztelegve énekelte fel, a dalt és az ebből készült klipet karácsonykor a rajongókkal is megosztotta. 

Bár Krisztiánt az elmúlt években sokszor illették kemény kritikával a dalai miatt, ezúttal úgy tűnik, eltalálta, mire van szüksége a rajongóknak, a dalt ugyanis pozitívan fogadták mind a közösségi, mind pedig a videómegosztó oldalakon.

A dalhoz ráadásul megható emlékek kötik Krisztiánt, ez volt ugyanis az a szám, amivel édesapja először ért el komoly sikereket: az 1988-as Interpop Fesztiválon megnyerte a szerzői és előadói díjat is.

"Ezzel a dallal lett sikeres az édesapám, emlékszem a versenyre is, pedig nagyon kicsi voltam még. Siófokon rendezték meg az Interpop Fesztivált, én édesanyámmal Balatonkenesén nyaraltam akkor. Tisztán emlékszem arra, ahogy egy hotel konferenciatermében ülök egy nagy színestévé előtt, és kimondják a győztes nevét: nem apu volt az, és amikor ezt megtudtam, megállíthatatlanul zokogni kezdtem. Ott sírtam egyedül, amikor bejött egy takarítónő, és megkérdezte, mi bajom van.

Mondtam neki, hogy nem apu nyerte a versenyt, mire a képernyőre pillantott és azt mondta: a te apukád egyszer sztár lesz, akit mindenki ismerni fog.

Valóban így lett, én pedig most éreztem elérkezettnek a pillanatot arra, hogy ezzel a dallal tisztelegjek az emléke előtt" - mondta el a %RIPOST%-nak Krisztián, aki úgy érzi, most valami igazán jót alkotott.

"Az elmúlt években rengetegen kritizáltak, amiért apukám nyomába sem érek a hangommal, de ezt sosem értettem, hiszen én nem is szeretnék rá hasonlítani! Apuból egy volt, és ő utánozhatatlan! Viszont ma már megtanultam elfogadni a kritikákat is. Úgy gondolom, csak azt lehet becsmérelni, aki valódi érzéseket kelt az emberekben!"

Krisztiánnak a 2018-as évre vonatkozóan nagy tervei vannak: szeretné megtalálni saját zenei stílusát, amiben maradandót alkothat, ezért januárban egy vadonatúj projektbe vág bele, amiről hamarosan a közönség is értesülhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde