HŰHA

Som Lajos diliházba záratta magát a börtönbüntetés elől menekülve

Amennyire sikeres volt a Piramis együttessel a pályája, annyira kalandos is.
  • Szerző: Ripost

Viharos házasságok, szeretők garmadája, kábítószeres bulik és letartóztatás aranycsempészésért. Som Lajos 112 napot töltött előzetesben a Markó utcában, és két év két hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején minden, Szovjetunióban koncertező magyar banda kilószámra hozta haza az aranyék szereket. Odakint nagyon jól kerestek, a rubel meg itthon nem ért semmit, ezért döntöttek a legtöbben az aranycsempészés mellett. Mivel a Piramis együttes nagyon népszerű volt az oroszoknál is, Soméknak sok fellépésük volt, többek között Moszkvában is.

Som Lajos és Köves Miklós is inkább ékszerben hozta haza a keresetét, ami sokáig jól is működött. Nem foglalkoztak a besúgókkal, Som úgy volt vele, hogy népszerűségük miatt őket nem érheti baj. Pedig éppen ez lett nemcsak az ő, hanem a Piramis veszte is, valaki ugyanis jelentést írt arról, hogy rendszeresen aranyat csempésznek a Szovjetunióból. 1982. október 15-én egy kinti turnéjuk után éppen Moszkvából jöttek haza, amikor a budapesti reptéren Som Lajos kezén csattant a bilincs.

Először a Tolnai utcában, majd a Markó utcában volt előzetesben, miközben Karda Bea egyéves kislányukkal egyedül maradt. Levélben tartották a kapcsolatot, később az énekesnőt is kihallgatták.

„Első fokon egy év tíz hónapot kaptam, de el nem tudtam képzelni, hogy én ezt tényleg leüljem - mesélte korábban a Piramis együttes alapítója. – Egyébként is szerintem igazságtalan volt ez, hiszen ekkor már lehetett törvényesen aranyat hozni hazánkba. Szóval nem véletlen, hogy a sok „csempész” közül engem csuktak le, mi voltunk a Révésszel abban az időben a legismertebbek. Velem akartak példát statuálni. Úgy voltam vele, ha a másodfokú ítélet is bűnösnek talál, akkor megszököm, és egy kamionban kicsempésztettem volna magam, közben munkahelyet is szereztem magamnak Németországban…”

Végül 112 nap után engedték ki, és szabadlábon várta nagyon bizakodva a másodfokú ítéletet. Amin teljesen ledöbbent, mert még az elsőnél is súlyosabb volt: két év két hónap letöltendő börtönbüntetést kapott.

„Inkább nem mentem be, hanem bujkáltam – írta önéletrajzi könyvében a zseniális basszusgitáros.  – A börtön elől menekülve a család egy régi barátja, egy európai hírű professzor bújtatott a Rózsadombon. Én voltam ott a Galambász úr, mert gyűjtögettem a kenyérmaradékokat a galamboknak. Az elején még élveztem is. De nem ez volt a megoldás hosszú távon.”

Végül eszébe jutott Somnak barátja, Berecz János, a magas rangú politikus. Felhívta, hogy járjon közbe az érdekében. De erre már nem volt szükség, mert közben kegyelmet kapott a Népköztársaság Elnöki Tanácsától.

Takáts Tamás szerint is a híressége volt Som veszte
A Karthago együttes frontembere is megerősítette, hogy akkoriban csak az aranycsempézés volt a járható út. Csak így jártak jól.
„Szinte mindenki ezt csinálta. Ebből következően a Piramis lebuktatása csak a bűnbak megtalálása és felmutatása, mert ők voltak a leghíresebbek – nyilatkozta Takáts Tamás. – Én sosem voltam Piramis-rajongó, de kétségtelen, hogy csakis a Beatles-filmben láttam olyat, hogy sírva sikítanak a csajok a koncerten. Egyszer láttam Somékat a Kisstadionban, ledöbbentem, körülöttem ordítozva sikítoztak a lányok: Lajos, Révész! Szóval hihetetlen bálványok voltak. És akkor a hatalmasok azt gondolták, le kell fejezni a sárkányt, és meg is tették!”