Létrehozva: 2016.06.18.

Som Lajos beperli egykori zenésztársait!

Szerinte volt társai nem koncertezhetnének Piramis néven, ha kell, ezt be is bizonyítja.

Som Lajos perre megy, miután nem tudja tovább nézni és hallgatni, hogy volt zenésztársai újra Piramis néven koncerteznek. Az egykori legendás zenekarból már csak hárman vannak az új zenekarban, ami sokáig Piramix, majd Piramis Plusz néven koncertezett, 2010 óta azonban újra csak simán a Piramis nevet használják.

Som Lajos ezt nem bírja tétlenül nézni, azt mondja, ha kell, a bíróság előtt is bebizonyítja igazát - írja a Blikk.  Ha pedig ez összejön neki, akkor könyörtelenül

benyújtja húszmillió forintos kártérítési igényét!

Lehet, hogy nem lesz könnyű dolga: egy legfelsőbb bírósági döntés szerint kivált tag csak akkor vétózhatja meg az együttesnév továbbvitelét, ha karakter-, illetve színvonalváltozást hozott az újjáalakulás.

Somnak eszerint azt kell majd bizonyítania, hogy a három volt zenésztárs mellett működő jelenlegi énekes, az egykori manhattanes Csoki rosszabb, mint Révész Sanyi volt.

"Csakhogy én zenekarvezető voltam, nem szokványos tag!

Ha kell, magnót viszek a tárgyalóterembe, hogy a bíró is hallja: Csoki hangja meg sem közelíti a Révészét!

A Széthordott Piramist javasolnám! Legalább írnának új számokat! De mindenhol csak a régi dalokat nyomják, amelyeknek én írtam a tetemes részét" - indokolt Som Lajos.

Valószínűleg rengeteg olyan Piramis rajongó akad, aki egyetért Sommal, kérdés, a bíróság mit gondol majd. A döntésig mindenki maga eldöntheti, működőképes-e a Piramis Révész és Som nélkül, vagy sem.

Ilyen Csokival:

 

És ilyen volt a Piramis az aranytorkú Révésszel - meg persze Sommal:

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szavaztak a Liverpool-szurkolók, ennek nem fog örülni Szoboszlai Dominik

borsonline.hu

Mi történt? Balázs Andrea nem jelent meg a Nemzeti Színházban

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Válságstábot hívtak össze az Ázsia Expressz forgatásán, mindenkit megráztak a történtek

HŰHA

Jákob Zoli kapuzárási pánikkal küzdött: döbbenetes részletek derültek ki

HŰHA

Curtis klinikáról posztolt, nagy álma teljesült

HŰHA

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó