Létrehozva: 2017.08.06.

Sokkoló diagnózis: tüdőrákos a rocksztár!

Három hónapja diagnosztizálták.

Gyermekei születése előtt hagyott fel a dohányzással.

A több évtizedes kemény rockerélet nem múlt el nyomtalan - legalábbis erre enged következtetni a legfrissebb hír, amely a világ egyik legismertebb sztárját is sokkolta. 

Tüdőrák! A diagnózist három hónappal ezelőtt közölték az orvosok.

Ron Wood, a Rolling Stones legendás gitárosa először mesélt a betegségéről, a Daily Mailnek azt is elmondta, egy rutinvizsgálat során a banda orvosa közölte vele a sokkoló hírt.

Második felesége, Sally tartotta benne a lelket addig is, míg az alapos vizsgálatoknak megjöttek az eredményei.

Nem voltam teljesen tudatában annak, mi történik velem. Sally viszont fantasztikus volt, erősnek láttam, és csak az eredmények után vallotta be, élete legszörnyűbb időszakán van túl

- mondta Ron a lapnak, és azt is hozzátette: úgy tűnik, az operációt követően a tumor nem terjed majd tovább.

Ron hálás a sornak, hogy ötven év dohányzás, a drogok és átmulatott éjszakák után egyelőre ennyivel megúszta.

Tavaly születtek ikerlányai a feleségétől, Ron ekkor tette le a cigarettát.

Harcra fel!

- adta ki a parancsot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria