Létrehozva: 2020.06.05.

Sokan kiakadtak: Együtt fürdik 9 éves fiával a sztárszínésznő

Alicia Silverstone ismét olyan gyereknevelési titkot árult el magáról, amivel sokakat magára haragított.

A kilencvenes években Alicia Silverstone arról volt híres, hogy szerepelt az Aerosmith Cryin', Amazing, valamint Crazy című videóiban, illetve, hogy ő Cher a Spinédzserekből. Az elmúlt években viszont a legtöbbet támadott sztárszülőként szerez magának helyet a köztudatban.

Fotó: Northfoto

Legutóbbi kijelentésével is sikerült alaposan kiakasztania az embereket. Alicia a New York Times-nak kijelentette, hogy még mindig együtt fürdik a fiával. Pedig Bear már 9 éves. Ez a kritikusai szerint rossz hatással lehet a gyerek szellemi fejlődésére.

De a korábbi években még ennél is megbotránkoztatóbb dolgokat mondott a gyerekneveléssel kapcsolatban. A színésznő nem hisz a gyógyszerekben, ezért a fia egyetlen oltást sem kapott. Szerinte ezek fölöslegesek, hiszen Bear vegán, és ezért elkerülik a betegségek. De azzal is nagy közfelháborodást okozott, hogy a gyereket kisebb korában úgy etette, mint a madarak a fiókákat. Megrágta az ételt, majd a fia szájába köpte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

mandiner.hu

Franciaországban annyira súlyos a helyzet, hogy Amerika biztonsági riasztást adott ki állampolgárai számára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg