Létrehozva: 2015.07.26.

Saját orvosától lett terhes a 14 éves kislány! Szülnie kell...

Egy egész család életét tette tönkre az a bírósági ítélet, amitõl még a döntést meghozó bíró is meghasonlott. Nincs mit tenni: a 14 éves kislánynak szülnie kell!

Még a bírónak is lelkiismeret furdalása lett saját ítéletétől, melyet egy 14 éves indiai kislány ügyében hozott. A lányt februárban erőszakolta meg brutális kegyetlenséggel saját orvosa, aki egy rutinvizsgálat során drogokkal kábította el a gyermeket. A lány félelmében még szülei előtt is eltitkolta a történteket. Hónapokkal később azonban már látható jelei voltak az aktusnak, így  színt kellett vallania. Az orvost ugyan letartóztatták a hatóságok, de végül megdöbbentő bírósági ítélet született. A szülők kérvényezték az abortuszt, ám ezt elutasították.

– Nehéz döntés volt, de nem tehetem mást – mondta ki az ítéletet a bíró.

– Húsz hét a határ, ő pedig nem sokkal, de meghaladta az öt hónapot.

Bármilyenek is voltak a körülmények, bármilyen trauma is érte az anyát, a tény tény marad, azaz a magzat nem hibáztatható a fogantatásáért. Õ ugyanolyan ártatlan lény, mint az áldozat

– idézte a bíróságon elhangzott mondatokat a BorsOnline.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg