Létrehozva: 2020.06.22.

Reviczky Gábor mindenre felkészült, levetette a DNS-ét

A 71 éves színész bízik a tudomány fejlődésében és hisz az újjászületésben.

Reviczky Gábor nem bízta a véletlenre: bebiztosította, hogy földi kalandja ne érjen véget a halállal. És mégis hogyan? Nos, a 71 éves magyar színész levetette a DNS-ét, ami csak kiváltságos személyeknek adatik meg!

Fotó: MTVA

„Az utóbbi években divat volt Amerikában, hogy leveszik az ember DNS-ét, és olyan körülmények közé helyezik, hogy akár az űr hidegét is túlélje, ha valamiért odakerülne. Egy nagyon kedves, tudományos projektekkel foglalkozó barátom az enyémet is levette, megteremtve ezzel az esélyt arra, hogy egy nap akár újjászülethessek. Úgy gondolom, hogy ez inkább csak fizikailag lehetséges, vagyis a test ismételhető meg. Buddhista tanokkal rokon szemlélettel élem az életem, szerintem a lélek sosem hal meg, kiválasztja a testünket, majd keres egy újat – most éppen ezt találta… Nem hinném, hogy újra kéne alkotni ezt a hibás testet, bár az orvostudomány lassan már ott tart, hogy a DNS-ből ki lehet vonni a hibás részeket. Ez még jól jöhet a későbbiekben” – vélekedett a színész a Borsnak, utalva arra, hogy hosszú évekkel ezelőtt két hátsófali szív­infarktust is kapott.

Igaz, ma már ebben is kételkedik.

„A szigethalmi kanyarban kaptam mindkét infarktusomat vagy inkább érgörcsömet, rosszul lettem, levert a víz. Nem foglalkoztam vele, nem is voltam vele sokáig orvosnál, egy véletlen röntgen mutatta ki, hogy két vágás van a szívemen. Ezzel kell most foglalkoznom, hogy ne járjak úgy, mint a nagyapám, akinek kilenc infarktusa volt. Leginkább stresszmentes életet kell élnem, az olyan súlyos kezelések helyett, mint a vérhígító, inkább a bébiaszprinben hiszek” – jelentette ki Reviczky

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg