Létrehozva: 2015.07.13.

Rémesen megöregedett a nők kedvence - Fotó

Hugh Grantet láthatóan eléggé igénybe veszi a három gyereke nevelése, hiszen egy év alatt tízet öregedett.

Szerző The_M

Régen bátran ki lehetett jelenteni, hogy Hugh Granten nem fog az idő vasfoga, és nem öregszik. Ám a fiatalos sármja és az elnyűhetetlen külseje immáron a múlté. Az ötvennégy éves színész a wimbledoni férfi döntőn döbbentette meg az embereket, miután úgy nézett ki, mint a saját apja. A bőre kifakult, megereszkedett és ráncos lett, a haja pedig szinte teljesen ősz, és néhol már erősen ritkul is.

Azt nem tudni, hogy mi válthatta ki a hirtelen öregedését, de valószínűleg a drasztikus életmódváltozással függhet össze. 2011 és 2013 között két anyától három gyereke született, és Hugh igyekszik minél inkább részt venni az életükben. Ami bizony nem egyszerű feladat, úgy hogy közben egyfolytában forgat, és egyikkel sem él együtt. A kevés pihenés pedig a külseje hanyatlásával járt.

Szerző The_M

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg