Létrehozva: 2017.09.02.

Rátonyi Kriszta összecsap Harsányi Leventével!

Vasárnap 19.30 órakor indul a Magyarország, szeretlek! vetélkedõ új évada a Duna Televízión.

Az idei széria egyik újítása, hogy nincs fix kapitánya a piros és a zöld csapatnak, hogy ki irányítja őket, csak az adás elején derül ki. A műsor új csapatkapitánya Rátonyi Kriszta, aki elárulta, milyen képességével lepte meg versenytársát, Harsányi Leventét.

„Levi mindig nagyon jó volt a dalfelismerős feladatokban a rádiós műsorvezetésnek köszönhetően, de szerintem sikerült meglepnem a naprakészségemmel, ugyanis a Petőfi TV-s múltamnak hála én is eléggé képben vagyok ezen a téren” – mondta. 

Kriszta és Levente nem először dolgoznak együtt, sőt Kriszta és Szente Vajk, a műsor játékmestere is szerepelt közös televíziós produkcióban karrierjük elején.

Abban mindhárman egyetértenek, hogy megvan köztük az összhang, ezért a nézők igazán szórakoztató pillanatoknak lehetnek részesei, ha vasárnap este a Duna Televízióra kapcsolnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg