Létrehozva: 2019.11.28.

Rá sem lehet ismerni: 60 kilótól szabadult meg Kunovics Katinka!

A Romantic énekesnője egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy száműzi az étrendjéből az egészségtelen élelmiszereket, azóta pedig jelentős változáson ment keresztül.

Teljesen lecserélhette a ruhatárát Kunovics Katinka, miután több, mint hatvan kiló súlyfeleslegtől szabadult meg. A Romantic énekesnője büszke a kitartására, és erre érthető módon meg is van minden oka.

Fotó: FEM3

Katinkára most korrekciós műtétek sora vár, a fogyástól ugyanis jelentősen megereszkedett a bőre, így ujjatlan felsőt és szoknyát egyelőre nem szívesen hord. A legmeglepőbb azonban, hogy sport nélkül, csakis diétával érte el az áhított álomalakot.

„Ezt a diétát saját magam fejlesztettem ki, rájöttem, mi a jó a szervezetemnek. A szénhidrátot minimálisra csökkentettem. Régen heti hat napot töltöttem az edzőteremben, mégis meghíztam, most viszont nem sportoltam” – mondta el Katinka, aki a tervei szerint nyárra éri el az álomalakját.

„Most korrekciós műtétek várnak rám, mert megereszkedett a bőröm, de ilyenkor ez természetes” – árulta el az énekesnő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult