Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.16.

Pintér Tibor döbbenetes vallomása: életveszélybe került szerelme miatt

A színész állítja, hogy sosem voltak egyszerû kapcsolatai, mégis a legelsõ szerelmével került a legveszélyesebb helyzetbe.

Életveszélybe került élete első szerelme ­miatt Pintér Tibor. A Nemzeti Lovasszínház igazgatója 17 évesen szeretett bele iskolája 23 éves helyettesítő angoltanárába, akinek azonban vőlegénye volt.

Amikor a férfi rájött a viszonyra, követte a szerelmeseket, és egy félre­eső helyen kirángatta őket az autóból, majd pisztollyal fenyegette meg Pintért. A színész évekkel később döbbent rá igazán, mekkora veszélyben volt. Pár éve felismerte egy tévéinterjúban a férfit, akiről ugyan név nélkül mesélt, de a Blikk megtudta, hogy a színészt 27 évvel ezelőtt a későbbi tescós rabló néven elhíresült S. Péter fenyegette meg, akit 2014-ben első fokon emberölés miatt el is ítéltek.

"Életem legsokkolóbb pillanata volt, amikor pisztolyt fogott rám. Összevissza beszélt, a lényeg az volt, hogy követelte, bánjak jól a lánnyal, de a mai napig nem tudom, miért nem lőtt. A lényeg, hogy nem tette meg" – emlékezett vissza a színész, aki utána még három évig élt együtt az egykori tanárával. Évekkel később azonban szinte sokkot kapott, amikor Hajdú Péter műsorában meglátta a férfit, aki megfenyegette. Kiderült, hogy az exvőlegényt gyilkossággal vádolták.

"Õszinte leszek, akkor esett le igazán, mekkora veszélyben voltam én középiskolás sihederként, mert ismerve a későbbi dolgait, meg is ölhetett volna" – mondta a színész.

S. Pétert 2014 januárjában ítélték első fokon életfogytiglani szabadságvesztésre. A vádirat szerint társaival 2005-ben kirabolt egy pénzszállító autót a budaörsi Tesco-áruháznál. 2004 novemberében pedig megöltek egy idős házaspárt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Videó: Ilyen a mesés Szalajka-völgy egy amerikai youtuber szemével

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz