Létrehozva: 2018.05.20.

Pénzzel teli táskákkal járt Kecskemétre Stadler József

Az akasztói juhász életérõl szóló könyv szerzõje arról mesélt, mi maradt ki a mûbõl Stadler kérésére. Vajon kiknek vihette a milliókkal teli táskákat?

Mérey Péter sokat tud a tavaly novemberben elhunyt Stadler Józsefről, hiszen az akasztói juhásszal ő készítette az utolsó, mindenre kiterjedő interjút. A szerző a Borsnak elárulta, akadt néhány történet, amely végül nem kerülhetett bele a megjelent kötetbe.

"A kötetek írása közben sok olyasmit is elmondott nekem, amit aztán ki kellett hagynom a történetből. Egy-egy ilyen fejezet említése után Jóska csak ennyit mondott:

Ezt nem köll megírni, Petikém.

Így aztán csak halvány utalások formájában került leírásra, hogy havi rendszerességgel vitt pénzzel teli táskákat a kecskeméti malomcsárdához az akkori felső vezetés embereinek, akik elvárták tőle, hogy támogassa a kampányukat. Amikor már kezdtek elapadni az anyagi forrásai, még meg is fenyegették, hogy szedjen elő valahonnan néhány milliót, mert különben rossz vége lesz a pályafutásának"

- mondta a lapnak Az utolsó interjú szerzője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg