Létrehozva: 2018.04.10.

Pasit csókolt Nagy Ervin

Kollégája szájára adott puszit a Kincsem és a Valami Amerika 3. címû filmek sztárja. Nem mindenki díjazta a produkcióját...

Élő rádiós adásban szembesült azzal Nagy Ervin, hogy a Valami Amerika 3. című moziból kivágták azt a jelenetet, amikor a karaktere szájon puszilja a Pindroch Csaba által életre keltett figurát.

DJ Dominique beszélgetős műsorában arról faggatta a színészt a rendező, Herendi Gábor jelenlétében, hogy melyek voltak a forgatás legmerészebb momentumai. – A stúdióban egyik percről a másikra megfagyott a levegő.

Nagy Ervin mesélni kezdett egy jelenetről, ekkor derült ki számára, hogy nem került be a filmbe

 

– mondta a rádiós a Borsnak. A lap megkereste a rendezőt, aki így indokolta a döntését. – Ez egy spontán ötlet volt, nem szerepelt  a forgatókönyvben – kezdte Herendi, majd így folytatta: – Azért vágattam ki, mert a film szerintem ezzel vesztett a ritmusából, és látszódott, hogy improvizáció, de el is nevették. Akkor történt, amikor a Rezsót játszó Nagy Ervin utcanőnek öltözve a színpadra lép. Akkor adott szájra puszit Pindroch Csabának, amin persze mindenki jót derült.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Így omlik össze a hatalmas híd, miután nekimegy egy nagy hajó + videó

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg