Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.30.

Párja minden nap megkéri a magyar sztárszínész kezét

Bodrogi Gyula nem szeret beszélni a magánéletérõl, és ezt a párja is tiszteletben tartja.

Vass Angéla azonban most a %RIPOST% napilappal kivételt tett, és mesélt megismerkedésükről, és arról is, hogy negyven év után is szerelmesek egymásba.

Bodrogi Gyula magánéletéről keveset tudni. Első felesége, Törőcsik Mari volt, akivel még a főiskolán jöttek össze, de nyolc év után elhidegültek egymástól. Még nem váltak el, de már mindketten mást szerettek. A Kossuth-díjas művész időközben beleszeretett Voith Ágiba, akit stoppolás közben ismertek meg Törőcsik Marival. A színésznő miatt elváltak, de bár házasságuk 46 éve tart, több, mint negyven éve nem élnek együtt. Nem sokkal különköltözésük után jött össze az akkor modellként dolgozó Angélával.

Egyszer egy munkám után hajnali egykor lementem a Fészek klubba, odamentem a bárhoz, és ott állt a Bodrogi

– kezdte a művész élettársa. – Éppen egy whiskyt kért, én meg ismeretlenül odaszóltam, kérjen nekem is egyet. Meglepődött, de végül hozott nekem is. Elkezdtünk beszélgetni, egyszer csak azt vettük észre, hogy hajnali hat óra. Akkor egymásra néztük, hogy most mi legyen. Megkérdeztem elmegyünk-e egy hotelbe, erre rávágta: "végül is szingli vagyok". Együtt töltöttünk pár órát, és én még aznap megkértem a kezét.”

Hamar kiderült, Angéla és az akkor is már roppant népszerű színész számára, hogy ez bizony szerelem. Sokáig randiztak, aztán összeköltöztek.

Gyula egy végtelenül kedves, türelmes férfi, csodálatos évek vannak mögöttünk

– folytatta az egykori modell. – Annyira szeretem, ha csak ránézek, megdobban a szívem. Én vagyok a bújósabb, én puszilgatom, még társaságban is. Õ ennél szemérmesebb. Hihetetlen, de már negyven éve vagyunk együtt, és még mindig rengeteget beszélgetünk, és még mindig hatalmasakat nevetünk, sőt kacagunk. És mai napig a whisky „szekta” tagjai vagyunk, esténként megiszunk két pohárral. És nézzen ránk, mind a ketten egészségesek vagyunk. Gyuszi is azt szokta mondani, őt ez tartja ilyen jó karban. Egyébként még most is minden nap megkérem a kezét, de persze csak azért, hogy ezzel is kifejezzem, mennyire odavagyok érte. Õ igent mond, és megy minden úgy tovább, ahogy eddig. De ez így van jól!”

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét - kép

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

magyarnemzet.hu

A magyar válogatott Norvégia legyőzésével avatta fel az Alba Arénát + videó

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz