Létrehozva: 2015.12.17.

Palya Beának mindig is Bereczki Zolira fájt a foga

Palya Bea és Bereczki Zoli már régóta kacsingatott egymásra, de most végre megtalálták a közös hangot. Még csak a kapcsolatuk hajnalán járnak, de a zene és a humor tökéletes kapocs számukra.

A két énekes már régóta kerülgeti egymást, és mindketten tudták, egyszer eljön a közös munka ideje. Sok év várakozás után elérkezett a pillanat, és végre együtt dolgozhattak a próbateremben. Egy nagyszabású produkcióra készülnek, a Magyar Színházban lépnek együtt színpadra, állításuk szerint egy felejthetetlen duettel.

"Egyszer ugyanott léptünk fel, Veszprémben, akkor meghallgattam Zolit. Egyből arra gondoltam: ezzel a fiúval még fogok énekelni! Árad belőle az energia, pörgős, vidám, életszerető. Izgalmas, hogy valaki egy dallal ennyit dolgozik és ennyit hozzáad.

A próba szuper volt, le is kellett állítani, mert folyton ugrándoztunk egymás nyakába"

A próba vidáman zajlott, láthatóan könnyen megtalálták a közös hangot. Bár teljesen más a stílusuk, úgy érzik, ettől lesz valóban magával ragadó a produkció.

"Duóznám! – mondja Zoli. – Ez azt jelenti, hogy amint először meghallottam énekelni, arra gondoltam: nekünk duetteznünk kéne. Bárcsak eljönne a koncertemre! És most el­jött az idő! Hétfőn, 21-én fellép velem a Magyar Színházban. Túl vagyunk az első próbán, és bizton állíthatom, felejthetetlen lesz."

"Zoli mélyre megy! – folytatja Bea. – Óriási élmény olyan énekessel dolgozni, aki belehal, aki minden hangért megküzd. Kapcsolatunk hajnalán vagyunk, de a humor és a zene összekötő kapocs"- áradozott az énekesnő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Három autó karambolozott a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, feszítővágóval mentik az embereket

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult

HŰHA

Emlékszel még Lolára? Így néz ki manapság az egykori tinisztár

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle