Létrehozva: 2020.04.29.

Pál Éva: Én a Neoton zenét szeretem, az összes többi nem érdekel!

Az énekesnő nem szeretne a továbbiakban foglalkozni egykori zenésztársai véleményével.

A mai napig nem csendesedik a vihar a Neoton Família körül! A zenekar egykori énekesnője, Pál Éva a legutóbbi nyilatkozatával ismét felkavarta az állóvizet, ez pedig egy cseppet sem tetszett Végvári Ádáméknak. Éva akkor kifejtette, hogy sok fájdalmat hordoz magában a Neotonnal kapcsolatban. Bevallása szerint csak egy vokalistaként tekintettek rá, és tizennyolc évig nem kapott előadói jogdíjat.

Fotó: TV2

Végvári Ádám szerint azonban nem a valóságot mutatják Pál Éva vádjai. A zenész a Facebook-oldalán kifejtette, hogy Éva kilépett az együttesből, amivel komoly döntést hozott, és ezt nem változtathatja kedvére. Sőt, Ádám állítása szerint hibába próbált a múltban többször is segíteni az énekesnőnek, ő csak hátba szúrta.

A Ripost most megkereste a Neoton Família egykori énekesnőjét, hogy mit szól a zenész véleményéhez.

„Nagyon sok rosszindulatú megjegyzést és hazugságot olvastam már, úgyhogy ezzel nem igazán szeretnék foglalkozni. Ádám sajnos rengeteg hamis dolgot terjeszt, amiket én visszahallottam a rajongóktól. Emberek engem úgy utálnak, hogy soha nem beszéltek velem, nem tudnak rólam semmit. Hallottak rólam egy információt és a másik oldalt meg sem hallgatták. Ezzel sajnos nem tudok mit kezdeni. Én a Neoton zenét szeretem, az összes többi pedig nem érdekel! Szerintem az igazi rajongók is a zenét szeretik, nem pedig a személyt” – kezdte lapunknak Éva, majd hozzátette: szeretné kizárni a negatív dolgokat, és a továbbiakban is a saját karrierjére fog koncentrálni. Annyit elárult, nagy dobásra készül!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg