Létrehozva: 2018.06.13.

Óriásit bukott a sztárpár: senki se hitte volna, hogy idáig süllyednek

A világ egyik leghíresebb házaspárja, Beyoncé és Jay-Z nem képes becsalogatni az embereket a koncertjeikre.

Beyoncé és Jay-Z mindent megtesznek közös, világkörüli turnéjuk, az On The Run II népszerűsítéséért, a jegyek ugyanis nem fogynak a várakozásoknak megfelelően. Legutóbb például ingyen osztogatták a belépőket egy parkolóban, hogy fellépéseik helyszínén ne tátongjon több ezer hely üresen. A Daily Mail úgy tudja, hogy a belépőket a glasgow-i rajongók kapták meg.

Az egyikük ki is írta Twitterre, hogy a Hampden Park közelében lehet az ingyenjegyekhez hozzájutni, amelyeket egyébként igen borsos áron 51-475 fontért (nagyjából 27-173 ezer forintért) lehetne megvenni, attól függően, hogy állóhelyen vagy a VIP részlegen akarjuk-e végignézni a koncertet.

A sztárpár egyelőre még nem reagált a hírekre. A turnéval egyébként 10. házassági évfordulójukról is megemlékeznek, s kiderült, hogy titokban megújították az esküjüket, erről korábban a %Ripost% is beszámolt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg