Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.14.

Óriási riadalom: Ló vonszolta maga után az operettsztárt

Veréb Tamás alaposan megtépázva keveredett ki a gyorstalpaló kaszkadõroktatásból. Erre senki sem számított, az biztos.

Veréb Tamásnak és kollégájának, Kocsis Dénesnek tartott oktatást Pintér Tibor a Nemzeti Lovasszínházban. A fiatalokat elkísérte az Operettszínház művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor is, hiszen látni akarta, hogy színészei hogyan készülnek fel A Notre Dame-i toronyőr közelgő premierjére. Arra azonban senki sem számított, hogy a címszerepet alakító Veréb Tamást magával rántja egy vágtázó ló.

"Amikor a paci mögé kötöttek, még nem is sejtettem, hogy mi vár rám. Eleinte csak futnom kellett mögötte, majd Tibor szólt, hogy vágjam magam hasra. Amint ezt megtettem, a ló vágtába váltott és vagy ötven  méteren át húzott engem a homokban. Nem tartott sokáig az egész, de amikor megállt, egy pillanatig azt sem tudtam, mi történt.

Hihetetlen élmény volt, ami ugyan egyáltalán nem járt fájdalommal, de nagyon megijesztett

- mondta lapunknak a nagy riadalmat keltő eset után Tamás, akinek Pintér Tibor megígérte, hogy a félresikerült próba után új ruhákat vásárol.

Kattints a képre!

"Gondoltam, hogy lesz meglepetés, de leszögezném, Tomi egy pillanatig sem volt veszélyben. Gyakran alkalmazzuk ezt a technikát az előadásokon és teljesen biztonságos, még ránézésére ijesztő is"

- mondta nevetve a lovas színház vezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét

HŰHA

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz