Létrehozva: 2018.07.11.

Óriási fordulat: Kiderült az igazság a magyar énekes eltitkolt fiáról

Itt a megkérdõjelezhetetlen bizonyíték, melynek hatására a rocklegenda végleg fellélegezhet. Vita nincs, Balázs nem az õ fia!

D. Nagy Lajos szinte már szó nélkül tűrte az utóbbi években, hogy Martonosi Balázs időről időre feltűnt a nyilvánosság előtt, és  elmesélte édesanyja és az énekes közötti rövid románc történetét, melyből szerinte ő született.

Balázs azt állította, hogy mindezt évekkel ezelőtt az anyja mesélte el neki. A %RIPOST% jó ideje próbálta elérni az asszonyt, aki most úgy döntött, egyszer és mindenkorra pontot tesz a történet végére és elmeséli fia fogantatásának szörnyű történetét.

"Nem tudom, hogy Bazsi honnan vette ezt a zagyvaságot, amivel évek óta traktál mindenkit! Neki tulajdonképpen nincs apja, és ezt már ezerszer megmondtam neki…

Fáj erről beszélnem, de valójában ő egy nemi erőszakból született.

Egy szerencsétlen lány voltam, akit teherbe ejtettek”

- kezdte Martonosi édesanyja a %RIPOST%-nak.

"Nem én vagyok az első, és sajnos nem is az utolsó olyan nő, aki nem tudja, ki a gyermeke apja, és soha nem állítottam olyasmit sem Bazsinak, sem másnak, hogy D. Nagy Lajos a rokona lenne. Valóban ismertem őt, de csak, mint rajongója, soha nem volt közünk egymáshoz semmilyen módon"

- jelentettek ki Inci.

A %RIPOST% megkereste D. Nagy Lajost is, aki megörült a hírnek, hogy végre előkerült az asszony, és tisztázza őt Balázs rágalmai alól.

Hogy mit mondott a legendás rockzenész, az kiderül a %RIPOST%  napilap szerdai számából!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg