Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.27.

Terhes fotóval mutatta meg Ördög Nóra, hova utaztak

Ördög Nóra a férjével és két közös gyermekükkel pár hete még Dubajban időztek. A minap pedig újra repülőre ültek.

„Váratlan utazás” – írta sejtelmesen instagramos bejegyzésében pénteken este Ördög Nóra.

Ördög Nóráék álomszép helyre utaztak
Fotó: Ripost

Nem sokkal később a család hivatalos oldalán egy újabb kis segítséget adott a követőknek, és egy terhes fotóval adta hírül, hogy egy olyan helyen járnak most, ahol pár éve már voltak, akkor készült az említett fénykép is. Majd ezt követően végre lerántotta a leplet arról, hol is vannak pontosan.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Nánásiék (@nanasiekhivatalos) által megosztott bejegyzés

„Két hete még semmi esélye nem volt annak, hogy mi még idén a Maldív-szigetekre utazunk. Éljenek a váratlan helyzetek” – fogalmazott a tévés.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nem akárhogy segítették az autizmussal élő gyermekeket Dobó Ágiék

HŰHA

G.w.M: Edinának nem Valentin-napja van, hanem Valentin-élete

HŰHA

Érik a botrány: kamerák előtt hagyta faképnél a feleségét a TV2 sztárja – videó

HŰHA

Emily Ratajkowski nekivetkőzött, félmeztelenül mutatta meg a tökéletes testét